A vendégek második veresége - Pécs-Bük 1-0

HORVÁTH LÁSZLÓHORVÁTH LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2002.09.06. 21:29
Címkék
PÉCSI MFC-BÜKI TK 1-0 GÓLSZERZÔ Horváth Gy. a 81. percben, Zöld röviden fejelt a kapusa felé, ezt kihasználva a pécsi csatár négy méterről jobb lábbal laposan a jobb alsó sarokba lőtt (1–0) SÁRGA LAPMihalecz (műesésért) a 14., Jokisics (szimulálásért) a 72. percben SZÖGLETARÁNY: 12:8 (7:4)Az első fél órát komoly helyzet nélkül játszották végig a csapatok, ez minősíti is a kezdeti színvonalat. Azért a félidő végéig a PMFC összehozott két gólszerzési lehetőséget, ám egyikből sem talált a kapuba. Nagyon keveset mozogtak a játékosok, egyedül Varga Zoltán, a vendégek kapusa tűnt ki a mezőnyből, az első játékrészben többet volt nála a labda, mint a pályán levő többi játékosnál együttvéve. "Fussál két métert, légy szíves!” – ösztökélte Márton Gábort több mozgásra az egyik hazai szurkoló. A második játékrészben sokat volt a hazaiaknál a labda, a pécsiek mezőnyfölénye olykor már nyomasztó volt, ennek bizonysága: Herbert Roland kapus a saját térfelének közepén partdobást is elvégezhetett, annyira visszahúzódtak kapujuk elé a bükiek. A vendégek a szünet után valamivel aktívabban játszottak, több munkát adtak Herbertnek, ám kilenc perccel a lefújás előtt Horváth Gyula eldöntötte az egyébként eléggé rossz iramú mérkőzést, amelyen csak az utolsó tíz perc hozott némi színvonalat. A végén Máté Szilárd még rúgott egy kapufát, ez is azt bizonyítja, hogy nem érdemtelenül maradt a három pont Pécsett. A hazaiak jobban akarták a győzelmet, s megérdemelten szereztek három fontos pontot a forduló előtt még a tabella élén álló bükiek ellen. MESTERMÉRLEGRónai István: – Kitűnő csapatot győztünk le, méghozzá megérdemelten. Mihalecz István: – Egy kapitális hiba miatt veszítettünk. Nem érdemeltünk vereséget, de túlságosan az egy pontra játszottunk, s ez megbosszulta magát.
Legfrissebb hírek

Milánó 2026: újabb kényszerű csere a kanadai jégkorong-válogatottban

Téli olimpia 2026
2 perce

Az újoncok meccsén korábbi csapata ellen küzd a kisvárdai Lippai Tibor

Labdarúgó NB I
12 perce

Gyulay Zsolt: Jó lenne elcsípni egy érmet

Téli olimpia 2026
21 perce

Magyar–ukrán parasport együttműködés körvonalazódik Kárpátalján – sajtóhír

Egyéb egyéni
26 perce

Benzema mesterhármassal debütált, miután C. Ronaldo tiltakozott az átigazolása miatt

Minden más foci
26 perce

A Sigma Olomuc Baráth Pétert is benevezte a Konferencialigára

Európa-konferencialiga
59 perce

Manner Balázs: Sohasem vagyok elégedett magammal

Labdarúgó NB I
1 órája

Hayes duplázott az NHL-debütálásán, Stützle és Horvat is fontos gólt szerzett

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik