Filccel írt sporttörténelem

Két esztendővel ezelőtt, a szentpétervári világbajnokság döntőjében szinte mindenki a szlovák válogatottnak szurkolt, ám ekkor északi szomszédaink még elbuktak a "Nagy Testvér”, a csehek ellenében. A világ azonban felkapta a fejét a nem várt sikerre, hiszen '98-ban, a naganói olimpián szinte ugyanez a szlovák gárda bukta el csúfosan a kazahok elleni előselejtezőt, s maradt le a főtábláról.
Na, majd Salt Lake Cityben, reménykedtek az Ipolytól északra, ám a mormon fővárosban ismét csak a selejtezőig jutott a társulat, elkeserítve ezzel az egész országot Pozsonytól a Beszkidekig. Hogy aztán alig három hónappal később újra megdöbbentsék a világot, és Göteborgban – az oroszok legyőzésével – a világ legjobbjává avanzsáljanak.

– Sokan azt mondják, kiszaladt eredmény a svédországi, szerintem viszont az olimpián mutattunk kevesebbet a vártnál – kezdte Jan Filc, aki a világbajnoki címig vezette a szlovák válogatottat, és a napokban a magyar szövetség meghívására az edző- és játékvezető-továbbképző vendégeként Budapesten tartózkodott. – De nem szabad elfelejteni, hogy a feltételek egy pillanatig sem voltak azonosak. Amíg a vb-n mindenki a csoportmeccsekkel kezdett, addig Salt Lake Cityben hat csapat csak a második körben kapcsolódott be a küzdelmekbe.
– Ez azonban már nem érintette Szlovákiát, amely szinte a torna előtt búcsúzott.
– Csak éppen nem az a csapatunk játszott, amely aztán májusban Svédországban diadalmaskodott. Az NHL ugyanis csak két hétre állt le, így legjobbjaink még a klubjaikban szerepeltek, és csak beestek a meccsekre, majd rögtön repülőre ültek, és indultak vissza. Az Európában játszók viszont nem tudtak felnőni a feladathoz.
– Ekkora szakadék tátong a háromtucatnyi NHL-játékosuk, és az otthon játszók között? Hiszen évente jó néhány Európában profiskodó játékosukat draftolják le észak-amerikai csapatok.
– Ennyire nem vészes a dolog, de őket jobban is ismerik az európai vetélytársak is. Ez meg is látszott például a németek ellen, ahol a Bundesliga-játékosaink szinte eltűntek a mezőnyben.
– Jókora meglepetést okozva ki is kaptak.
– És már akkor tudtam, hogy elszállt a hajó. Főleg azután, hogy a németek az osztrákokat is megverték. De még egyszer mondom, válogatottunk a lebonyolítás áldozata lett, hiszen szinte két válogatottunk szerepelt volna, ha továbblépünk. Akkor ugyanis jöhettek volna a legjobbak is.
– Mint Svédországban. Jöttek, láttak, győztek…
– Az olimpia után a legnagyobb sztárok, mint például Pálffy vagy Stümpel odajöttek hozzám, és közölték, a vb-n mindenképpen játszani szeretnének. Aztán amikor a Kanada elleni meccs előtt beestek a szállodába, mondták, nem csak egy összecsapás erejéig szeretnének játszani. Azt válaszoltam, ehhez le kell győzni Kanadát.
– Sikerült.
– Próbáltam úgy jégre küldeni a csapatot, hogy csak az adott meccs járjon az eszükben. Egy pillanatig sem gondoltunk éremre, pláne aranyra.
– Aztán sporttörténelmi sikert arattak. Sőt, megkockáztatom, ez a világbajnoki cím Szlovákiának többet jelent egy sportsikernél. Kiléptek "a csehek szegény kistestvére” szerepből, melyet a világ rájuk sütött.
– Amikor Csehszlovákia kettévált, a szlovákok úgy érezték, minden jó a cseheknek jutott. Náluk sokkal fejlettebb volt a gazdaság, jobbak az életkörülmények. Ráadásul a hokiban is ők lettek a jogutódok.
– Szlovákiát pedig a C-csoportba, a magyarok, a kínaiak, a jugoszlávok és a horvátok mellé sorolták.
– És ezzel majdnem tönkretették a hokinkat! A szponzorok ugyanis elfordultak a sportágtól, hiszen csak a világ harmadik vonalában szerepelt.
– No nem sokáig.
– Szerencsére. Ebben az időszakban szinte az NHL-játékosaink tartottak el minket, ők voltak a válogatott reklámhordozói.
– Mára gondolom, változott a helyzet.
– Téved. A legnagyobb sztárok tudják, honnan indultak, folyamatosan támogatják a hazai csapatokat. Svehla például, amikor Floridából Torontóba igazolt, belevetette a szerződésébe, a Maple Leafs minden évben egymillió dollárt fizet egykori szlovák klubjának, a Trencsénnek. Pálffy, Satan, Stümpel, Handzus, Bondra és Demitra pedig létrehoztak egy alapítványt, mely a hátrányos helyzetű fiatal jégkorongozókat támogatja. Könnyű kiszámolni mennyi pénzt adnak, ugyanis minden egyes NHL-góljuk ötszáz, míg asszisztjuk háromszáz dollárt ér.
– És mennyit ér a világbajnoki cím? Jan Filc is keresett portéka lett a hokipiacon? Nem vonzza cseh kollégája, az olimpiai és világbajnoki címig jutó Ivan Hlinka példája? Azaz nem hívták Amerikába?
– Engem Budapestre hívtak… De félre a tréfát, nem szerencsés, ha Hlinkával hasonlítgatnak. Ô azért jóval többet tett le az asztalra. Az NHL-ből egyébként nem kerestek, Európából annál többen. Ám a vb után eldöntöttem, nem edzősködöm tovább, a szlovák szövetségben fogok dolgozni, többek között a külkapcsolatok fejlesztésével foglalkozom majd.
– Ha hasonlóan eredményes lesz, mint a kispadon volt, hamarosan a csehek szintjén emlegetik majd a válogatottjukat.
– Remélem, minél előbb. Lassan észre kellene vennie a világnak, a kistestvér felnőtt…