A magányos hosszútávfutó

Cirka ötezer plusz egy. Péntek este háromnegyed nyolc körül nagyjából ennyi torokból tört fel egy izgalommal vegyes "Vége!” kiáltás, miután Hajdó Attila játékvezető lefújta a DVSC–ZTE találkozót. A hazaiak 2–1-es sikere mellett az egyik nézőt – ő az a bizonyos plusz – valami más is örömmel töltötte el, nevezetesen az, hogy majdnem két órával közelebb került nagy álmához, a visszatéréshez.Szatmári Csabát – merthogy a Loki egykori olimpiai válogatottjáról van szó – térdsérülése február végén száműzte meglehetősen hosszú időre a lelátóra. Mivel a teljes hátralévő szezont kihagyta, csak passzív, az viszont biztos, hogy szenvedő szemlélője lehetett a ZTE tavaszi földbe döngölő debreceni sikerének. Talán nem is bánta, hogy kimaradt belőle… Annál inkább sopánkodhatott a péntek esti hiányzás miatt."Valóban jó lett volna játszani, de azért Sándor Tamás és Selymes Tibor mellől a lelátóról sem volt éppen utolsó élmény végignézni, ahogy a srácok visszavágnak az egy–hatos vereségért – mondta Szatmári Csaba. – Persze nekem a szombati juniormérkőzés talán még fontosabb volt, mint az első csapat pénteki meccse. Azon a találkozón ugyanis hosszú idő után újra pályára léphettem. Futballoztam egy félidőt – megjegyzem, egyszerre elég is volt ennyi –, nyertünk három–egyre, így nem csoda, ha úgy érzem, tökéletes hétvégém volt.”Talán érdemes végigfutni a Szatmári-kálvárián. A debreceni középpályás még 2001. szeptember 30-án, a Sopron elleni hazai, egyébként 1–0-ra megnyert mérkőzésen érezte úgy, valami nincs rendben a bal térdével – persze ha ráesik valaki az ember térdére, akkor nincs miért csodálkozni a fájdalmon –, cserét is kért. Vizsgálták a sérült testrészt, aztán úgy döntöttek a doktorok, a játékos pihenje végig az októbert. November 17-én játszott legközelebb – szűk fél óra csereként Kispesten (1–1) –, majd 20-án már újra a kezdők közt találta magát, de a Fradi elleni otthoni derbin (0–1) csak egy félidőt bírt a továbbra is rakoncátlankodó térde. Szalagszakadás? Vagy mégsem? Műtétre van szükség? Vagy mégsem?Nos, februárban két edzőmérkőzésen még beszállt Böőr Zoltánék közé a ballábas játékos, majd mivel a fájdalom továbbra sem múlt el, kés alá feküdt."Végtelenül hosszúnak tűnt az operációm óta eltelt időszak, de szerencsére most már nagyjából rendben vagyok – vázolta fel a múltat és a jelent Szatmári Csaba. – Azért mondtam, hogy nagyjából, mert egyelőre csak óvatosan merem belevetni magam egy-egy összecsapásba. Az első csapat keretével edzek nap mint nap, és ez hihetetlenül jó érzés azok után a hónapok után, amikor, mint egy hosszútávfutó, egyedül róttam a köröket az edzőpályán. A fiúk ebben az időszakban is biztattak, de az, hogy újra köztük lehetek, semmivel sem ér fel. Szóval, edzek becsületesen, játszom a juniorban, és talán négy-öt forduló múlva már leülhetek a nagycsapat kispadjára is.”Szatmári Csaba közeli visszatérése mindazonáltal szélesebb választási kört biztosít a gárda bal oldalát illetően Szentes Lázárnak, a Loki mesterének is. "Pénteken egyébként megkérdezte tőlem Szentes Lázár, nem érzem-e túl korainak a visszatérést – mondta az edző nevének hallatán a középpályás. – Úgy gondolom, igazi visszatérésről csak a megfelelő téli alapozás után beszélhetünk. Én sem akarom elsietni a rehabilitációt, bár bevallom, remek lenne már most futballozni. A csapat sokkal jobb, mint az elmúlt két évben, és biztos is vagyok abban, hogy az első hat között végez majd. Igaz, ha nélkülem is fut a szekér, az azt jelenti, hogy igencsak meg kell majd küzdenem a helyemért a kezdőcsapatban, de állok elébe…”A DVSC-t is több kihívás várja a közeljövőben. Ma például Mátészalkára utazik a társaság, hogy 15.30 órától bepótolja a múlt hétről elhalasztott Magyar Kupa-mérkőzését, a következő hét hétfőjén pedig az Üllői úton vizitálnak Szentes Lázár tanítványai.