Baseball bajnoki döntő: a Kanizsa nyerte az első összecsapást

2002.09.21. 21:22
Címkék
Bajnoki döntő, 1. mérkőzésAnts-Thúry Torony Szőnyegház–Szentendre-Sleepwalkers 15–5 (0–0, 0–0, 3–1, 4–1, 2–2, 0–0, 3–1, 3–0)Nagykanizsa. V: Kovács B., Molnár B.NAGYKANIZSA: HAJDÚ (2), Ivanics, Barbalics, NITOBE (6), (Pelikán), Kaufmann (1), VÖLGYES (3), Halász (1), Szécsényi, Móricz (2) (Darabos). Edző: Gondi Zoltán SZENTENDRE: SZATO, Németh, Nikolits (1), Kovács S. (2) (Földessy), GYENGE (2), Morua, Várkonyi, Kovács G., Balázs (Andó). Edző: Szato MasashiSzombaton a két magyar, nemzetközi színtéren is ismert, sikeres együttes, az Interliga-győztes Nagykanizsa és a Szentendre megkezdte csatáját a bajnoki döntőben, amely három nyert összecsapásig tart. A közel három órán át tartó nyitómeccsen kezdetben nem bírt egymással a két csapat. A kanizsai bajnok a harmadik iningtől erősen feljavult és Nitobe vezérletével, remek ütőjátékkal húzott el a riválistól, amely ellen a nyolcadik iningben leléptetéssel nyert.A három nyert mérkőzésig tartó párharc állása: 1–0 a Nagykanizsa javáraMestermérlegGondi Zoltán: – A csapat fokozatosan lendült játékba és nagyszerű győzelemmel kezdte a bajnoki rájtászást.Szato Maszaszhi: – A bajnoki döntő nyitányán a házigazdák nagyon jó játékot nyújtottak. Fel kell javulnunk, főként ütőjátékban.
Legfrissebb hírek

NFL: az Arizona a Chargers után a Ramst is legyőzte

Amerikai sportok
14 perce

Niels Zonneveld hazai sikerével zárult a darts European Tour

Egyéb egyéni
1 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kazincbarcika az NB II-ben

Minden más foci
1 órája

Biztos jó, ha feljutunk az A-ligába?; Tóth Milán sírni tudott volna a sérülése után

E-újság
2 órája

Élet a bőrlabdák mentén – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB II
2 órája

Nyert és vezet a Lyon; négy 11-es és hét gól Párizsban; szigorú biztonsági intézkedések mellett kiütéses OM-siker

Francia labdarúgás
2 órája

NFL: a Cleveland a Baltimore, a Tennessee az Indianapolis ellen fordított és nyert

Amerikai sportok
2 órája

Gyönyörű gólokkal nyert a Real Madrid a Sevilla ellen

Spanyol labdarúgás
2 órája