A hazai pálya előnye

A mérkőzésről tudósított: VARJAS KÁLMÁNA mérkőzésről tudósított: VARJAS KÁLMÁN
Vágólapra másolva!
2002.09.22. 21:00
Címkék
GÓLSZERZÔHudák a 38. percben, a balhátvéd az alapvonalról középre ívelt, labdája az egyik védőn megpattant, s már túljutott a gólvonalon, amikor a labdát Kvasz beljebb segítette (1–0)SÁRGA LAPBodor (Herczku buktatásáért) a 21., Szabó Z. (Sipos felvágásáért) az 57. percbenSZÖGLETARÁNY: 6:5 (2:2)Utolsó mérkőzését játszotta a második vonalban szereplő Pápai ELC együttese a kisebbik helyi gárda, a Vasas pályáján, mivel elkészült a város új stadionja, így Pintér Attila futballistái legközelebb már az új arénában játszhatják bajnoki mérkőzé-süket.A vasárnapi mérkőzésen viszont szerencsét hozott az eddig használt pálya: a két, taktikailag nagyszerűen felkészített csapat csatája az első fél órában többnyire mezőnyjátékot hozott, kevés helyzettel, s jó néhány átadási hibával. Aztán amikor Sitku Illés hat méterről alig gurított a jobb alsó sarok mellé, ritmust váltott a hazai gárda és a hajrában megérdemelten szerzett vezetést. Fordulás után fokozatosan fölénybe kerültek a vendégek, a battaiak legközelebb az egyenlítéshez akkor álltak, amikor Róza László alig fejelt a kapu mellé. A pápaiak is vezettek néhány formás támadást, a legígéretesebb akció végén Kvasz Krisztián alig durrantott mellé. A hajrában nyomasztóvá vált a battai fölény, de a lelkesen védekező hazaiak megőrizték előnyüket. Összességében két egyenrangú csapat mérkőzésén a jobb helyzetkihasználás döntött. A PELC tehát ezen a mérkőzésen búcsúzott csaknem féléves albérlet után a Pápai Vasas pályájától. A Lombard-Haladás ellen korábban elhalasztott mérkőzést október 2-án ugyanis már az addigra teljesen elkészülő új stadionban játssza a Pintér-legénység.MESTERMÉRLEGPintér Attila: – Taktikusan és fegyelmezetten játszottunk. Ezen a mérkőzésen nagy energiát mozgósítottunk, mert úgy érzem, le kellett győznünk azt is, hogy itthon eddig még nem tudtunk nyerni. Ehhez külön gratulálok a fiúknak.Gálvölgyi István: – Második félidei nyomasztó fölényünket nem tudtuk gólra váltani. Ebben a mérkőzésben több volt, pontot vagy pontokat szerezhettünk volna.
Legfrissebb hírek

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
11 perce

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
32 perce

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
1 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
1 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
2 órája

Elhunyt a müncheni olimpia kalapácsvető-bajnoka

Atlétika
2 órája

Thomas Müller: Florian Wirtznek Liverpool helyett a Bayernhez kellett volna igazolnia

Német labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik