Nincs pénz a közvetítésekre

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
2002.09.27. 21:38
Címkék
A Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium átalakult sportállamtitkársága – Köpf Károly államtitkárhelyettes és Füleky András főosztályvezető – első főtitkári értekezletét tartotta péntek délelőtt. A bemutatkozó és tájékoztató jellegű értekezleten elhangzott, hogy a jövő évi költségvetés jóváhagyása november végére várható. Ha a két változat közül a Parlament ifjúsági és sportbizottsága által támogatott kedvezőbb javaslatot fogadják el, akkor a sport az eddigieknél kedvezőbb helyzetbe kerül. Az olimpiai kvalifikációs versenyekre való felkészülés és azokon az indulás, az olimpiai részvételi jog megszerzése, valamint a diák- és utánpótlássport mindenképpen elsőbbséget élvez. A finanszírozás rendszere a jövő évben nem változik, az olimpiai sportágak a MOB-on keresztül kapják meg a felkészüléshez és versenyeztetéshez szükséges állami támogatást. A szakosztályokat, műhelyeket viszont a minisztérium a szakszövetségekkel történt egyeztetés után közvetlenül támogatja. A nemzeti sportstratégiai tanulmány elkészítésére Frenkl Róbert professzor és Gallov Rezső nyugalmazott államtitkár kapott megbízást. A tanulmányt széles körű vitára bocsátják, és megfelelő egyeztetésekkel szeretnék elérni, hogy a végleges változat politikamentes, mindenki számára elfogadható legyen, és több kormányzati cikluson át határozza meg a magyar sport fejlődésének irányát. A terv elfogadása után ennek szellemében kerülhet sor jövő év első negyedében a sporttörvény szükséges változtatására. A legjobb versenyzőket érintő változás, hogy a jövőben a világbajnoki sikereket közvetlenül az esemény befejeztével értékelik, és az előzetesen megállapított jutalmakat akkor vehetik át. Elhangzott, hogy a jövő év végéig az Istvánmezei út és a Thököly út sarkán készül el a Sportok háza. A 2.2 milliárd költséggel épülő házban a sportszövetségek megfelelő, kulturált munkahelyhez jutnak, összesen 800 négyzetméter áll a rendelkezésükre. A ház beosztásának részleteit már egyeztették az érintett szakszövetségekkel. Bodrogvári Iván, a kosárlabdaszövetség főtitkára soron kívüli felszólalásában elmondta, hogy a Magyar Televízió az induló bajnokság mérkőzéseinek helyszíni közvetítéseiért 800 ezer– egymillió forintot kér. A szövetség ezt nem tudja vállalni, ezért a minisztérium nagyon sürgős intézkedését kérte. Mesterházy Attila, a GYISM politikai államtitkára rövid válaszában kifejtette, hogy ismerik a nehézségeket, már tárgyalásokat kezdtek a televízióval, és a megbeszélések felgyorsítását igérte. Nyári Zsolt, a TeleSport megbízott főszerkesztője a panaszra a következő mondatokkal reagált:"A televízió kasszája teljesen üres. Hiába rendelkezünk műsorsávval, egyszerűen nincs pénzünk a közvetítés költségeinek kifizetésére. Mindezt a nyár elején értekezlet keretében közöltük az illetékes szövetségekkel, és valóban hozzájárulást kértünk a helyszíni közvetítések költségeihez. Ha nem kapunk segítséget, sajnos nem tudunk közvetíteni”.
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a vízilabda BL elődöntőjében játszik az FTC női csapata

Minden más foci
5 órája

Nuno Campos a portugálok vb-esélyéről; Kolbenheyer Zsuzsanna a hazai hokisokat támogató döntésről

E-újság
5 órája

NS-osztályzat: Schäfert bombagólja a mezőny fölé emelte

Magyar válogatott
5 órája

Jekyll, Hyde és a Garros – Moncz Attila publicisztikája

Tenisz
5 órája

„Tízpontos” felkészülés – Bodnár Zalán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Tóth Rajmund: Nem ez az én feladatom, nem nagyon szoktam gólt rúgni

Magyar válogatott
6 órája

Marco Rossi: Kazahsztán gyakorlatilag agresszív transzban játszotta végig a mérkőzést

Magyar válogatott
6 órája

Szoboszlainak egy kis „focidetox” most jól fog esni

Magyar válogatott
6 órája
Ezek is érdekelhetik