Újra megtelt az új csarnok

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
2002.10.06. 20:42
Címkék
Még el sem tüntették a szervezők a szombat éjszaki profiökölvívó-gála nyomait a hét végén újonnan felavatott debreceni Főnix-sportcsarnok környékéről, amikor vasárnap kora reggel újra benépesült a létesítmény. A hét utolsó napján a labdarúgásé volt a főszerep; az "Ászok a pályán” elnevezésű program felvezetéseként a gyerekek vették birtokba a parkettát, amelyen előttük még senki sem játszott. Három korosztályban 48 csapat mérkőzött, és a kicsik számára hatalmas élmény volt, hogy délután már több mint kétezer néző előtt futballozhattak.Amikor az est főszereplői felsorakoztak a küzdőtéren, már mintegy négyezren ültek a lelátókon. A nap folyamán zajlott tornák ünnepélyes eredményhirdetésén aktív szerepet vállaltak, vagyis díjakat adtak át a Debrecenbe érkezett világsztárok. A gálameccset játszó nemzetközi válogatottban helyet kapott többek között három egykori Európa-bajnok francia futballista, Didier Six, Manuel Amoros és Bernard Cassoni, akik az 1984-es aranyérmes gárdának voltak tagjai. Negyedik honfitársuk, Luc Sonor ugyanabban az évben olimpiai bajnok lett. A külföldi csapat edzője az olasz Ottavio Bianchi volt, aki a Napolival bajnokságot és UEFA-kupát is nyert. A magyar öregfiúk-válogatott színeiben többek között Détári Lajos, Nyilasi Tibor, Törőcsik András és Fischer Pál is bemutatta tudását a lapzártánk után véget ért találkozókon.Nagy taps fogadta a DVSC jelenlegi élvonalbeli gárdáját, amely szinte teljes keretét felvonultatta, valamint a Loki öregfiúkat a sokszoros válogatott Puskás Lajossal és Sallai Sándorral. A rendhagyó futballcsatákba bekapcsolódott a Parlament válogatottja, valamint a helyi média képviselőiből verbuválódott csapat is. A közönség láthatta a Renova és a DVSC női együtteseinek mérkőzését is. Az amúgy is látványos futballestét színvonalas betétprogramok, tánc és aerobik-bemutatók színesítették.
Legfrissebb hírek

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
4 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
11 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
32 perce

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
46 perce

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
1 órája

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája