Az FIA újabb ötlete: mindenki mindenkivel
Szinte az összes nagycsapat elutasította az FIA és Bernie Ecclestone ötletét a "súlybüntetésekre vonatkozóan, mondván, ez csak tovább rontja a Formula-1 amúgy is megtépázott imázsát. Ismert, hogy az autósport korifeusai az esélykiegyenlítés érdekében bevezetnék az ún. hendikep rendszert, amely szerint a versenyautókat a megszerzett pontoknak megfelelően pluszterhekkel szerelnék fel, így akadályozva meg a Ferrarihoz hasonló erőfölényt.

Egymást üldözi a két Minardi - jövőre akár Schumacher és Montoya is lehetne

Egymást üldözi a két Minardi - jövőre akár Schumacher és Montoya is lehetne
Vannak azonban pártolói is az FIA-nak, mégpedig Eddie Jordan személyében. Az ír csapatfőnök teljes mellszélességgel áll az ötlet mögött, számára egy a fontos: kiegyenlítettebb erőviszonyok elérése.
Míg a csapatvezetők az esetleges szabálymódosítást és annak lehetséges következményeit ízlelgetik, az FIA máris egy újabb, szinte hátborzongató ötlettel állt elő. A radikális lépés kötelezővé tenné a pilótáknak az éven belüli csapatcserét, azaz a tervek szerint minden versenyző minden csapatban versenyezne egyszer. Ez azonban csupán egy javaslat, amely egy minden csapatfőnöknek elküldött komplett ötlegcsomag része. Nem kell Delphoiba mennünk, hogy kijelentsük, ez a javaslat minden eddiginél nagyobb vihart fog kavarni a következő napokban. Gondoljunk bele, hogy például Eddie Irvine, vagy Jacques Villeneuve mit szólna hozzá, ha a Ferrari éppen alattuk makacsolná meg magát.
Max Mosley a Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) elnöke a tervezetről a következőket mondta: - Nagy előnye, hogy világossá válna, hogy ki a legjobb pilóta, és melyik a legjobb csapat, és ha ez még érdekesebbé teszi a cirkuszt a nézők számára, akkor feltétlenül beszélni kell róla.
A változás annyiban érdekes és az eddigihez képest új helyzetet teremtene, hogy így ismét lenne értelme külön csapat-, illetve egyéni világbajnokságról beszélni, szemben az idei helyzettel, ahol a csapatjáték dominált és tulajdonképpen a Ferrari döntötte el, ki lesz a világbajnok. Az új rendszerben pedig egyszerűen értelmét veszítené a taktikázás, az Ausztriában tapasztalt befutók (első hely átengedése) pedig végleg eltűnnének a színről.
Az említetten kívül számos más javaslatot is vita tárgyává tett a szövetség, állandó témát jelentett az évek során például a pontrendszer megreformálása, és igazságosabbá tétele. A következő napok, hetek tehát döntőek lesznek abban, hogy milyen lesz a 21. század Formula-1-e.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik






