Egy meccs és más semmi

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2002.10.14. 21:17
Címkék
Nem sok különbség mutatkozott a két héttel ezelőtti, csepeli szabadfogású, és a szombati, kecskeméti kötöttfogású országos bajnokság között: egyrészt mindkét helyen elkeserítően kevesen indultak  ráadásul emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy kötöttben kevesebben lépjenek szőnyegre, a hírös városban ez is megtörtént& , másrészt  egy-két súlycsoport kivételével  a győzteseknek szinte előre oda lehetett volna adni az aranyat.
Deák Bárdos Mihály könnyedén nyert
Deák Bárdos Mihály könnyedén nyert
Deák Bárdos Mihály könnyedén nyert
Deák Bárdos Mihály könnyedén nyert
Deák Bárdos Mihály könnyedén nyert
Deák Bárdos Mihály könnyedén nyert
Ez ugye vagy azt jelenti, hogy súlycsoportonként akad egy világklasszis, akinek idehaza a nyomába sem érhetnek a társak, vagy hogy a válogatott keret tagjain kívül szinte már csak hobbibirkózók találhatók a mezőnyben. Ha végigböngésszük az elmúlt világversenyek eredményeit, inkább az utóbbira voksolnánk.
Kecskeméten például szinte meg sem izzadt az aranyért a legkisebbek között a BVSC-s Oláh Tibor, eggyel fentebb, a hatvanasoknál az angyalföldi Bóna László, hetvennégyben a kecskeméti Berzicza Tamás és a nehézsúlyúaknál Deák Bárdos Mihály. Az említett kvartett mellett hasonlóan könnyedén kellett volna nyernie 84 kilóban Bárdosi Sándornak is, ám a zuglóiak olimpiai ezüstérmese igencsak megszenvedett a magáról mostanában már inkább szumósként hírt adó Kismóni János ellen, bizonyítva, nem alaptalanok a mostanság vele szemben megfogalmazott kritikák. Az esemény rangjának megfelelő, parázs csatát hozó finálét tulajdonképpen csak egy súlycsoportban, a 66 kilósoknál láthatott a nagyérdemű, ahol két ősi rivális, a BVSC-s Füredy Levente és a kecskeméti Nagy Balázs csapott össze. A meccset a szokásos pofozkodások és fejelések után utóbbi nyerte, visszavágva ezzel az elmúlt három világversenyen őt a válogatottból kiszorító – és tavaly a patraszi vb-n, illetve az idei, sejnäjoki Eb-n remekül szereplő – címvédőnek.
Hasonlóképpen nagy harcot ígért a kilencvenhatos aranycsata is, ám végül meglehetősen egyoldalúra sikeredett. A felek, a válogatott dresszéért különcsatát folytató ferencvárosi Kaló Béla és az egy nappal a viadal előtt a BVSC-ből a Vasashoz igazoló Virág Lajos, ezúttal – képletesen szólva – nem voltak egy súlycsoportban. Az újdonsült angyalföldi, akinek az első csoportmeccsen eltörött az egyik bordája, alig több mint két perc alatt kétszer is kiemelte riválisát, aki – nem mellékesen már a mérkőzés előtt is vállsérüléssel bajlódott – fájdalmai miatt nem tudta tovább folytatni a küzdelmet. Virág ezzel első felnőttbajnoki címének, no meg a kiváló piros-kék premierjének örülhetett. Soha rosszabb debütálást…
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
42 perce

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
42 perce

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
1 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
1 órája

A Napoli harmadszor nyerte meg az olasz Szuperkupát

Olasz labdarúgás
2 órája

Bolla Bendegúz török védőtársa 2028-ig hosszabbított

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik