Köszönet Igor Nicsenkónak

Persze bántja őt valami más is. Az FTC tavalyi házi gólkirálya idén alig-alig jut lehetőséghez az ezüstérmes csapatban. Ha pedig igen…
– … akkor olyan butaságot csinálok, mint Győrött – vette át a szót a Alekszandar Jovics.
– Pontosan mi történt az ETO-elleni mérkőzés kilencvenegyedik percében?
– Kettő–egyre vezettünk, nálam volt a labda, én pedig megpróbáltam megtartani azt. Ekkor érkezett Igor Nicsenko, és hátulról bokán rúgott. A földre huppantam, de dühömben abban a pillanatban fel is pattantam, majd megcsíptem Nicsenko állát.
– Higgadtabb is lehetett volna, hiszen ezért a mozdulatáért Sápi Csaba játékvezető kiállította…
– Két okból sem értettem a döntését. Először is nem ütöttem meg Nicsenkót, másodszor pedig éppen ő mondta rögtön az eset után a bírónak, hogy semmi nem történt, ne állítson ki, hiszen egy ilyen csibészes mozdulat benne van a játékban.
–Végre játszhatott, ám rögvest a lelátóra száműzte magát. Elkeseredett?
– Csak a fegyelmi bizottság döntése miatt. Egy meccsre szóló, letöltendő eltiltást kaptam, amit a ZTE elleni találkozó kihagyásával már le is tudtam. Az a bajom a büntetéssel, hogy nem voltak ez ügyben következetesek. Kenesei Krisztiánt, a zalaiak csatárát hozzám hasonlóan kiállították, ám az ő büntetését felfüggesztették, így pályára léphetett ellenünk az Üllői úton. Hogyan lehet ez? Ne gondolja, hogy Keneseivel bármi bajom lenne, sőt, hangsúlyozom, vele semmi problémám nincs, ellenben az eljárás sehogysem fér a fejembe. Ez,persze nem ment fel, hibáztam, elismerem. Egyébként az a mozdulat nem is vallott rám. Honfitársaimhoz hasonlóan én is hevesebb vérmérsékletű ember vagyok, de eddigi pályafutásom során végig ura voltam indulataimnak. Ez az oka, hogy a győri csupán a második piros lapom volt közel húsz végigfocizott év alatt – az elsőt még tizenkilenc évesen kaptam –, és sárgából sem gyűjtöttem be ezen időszak alatt tíznél többet. Tudja, a kiállításom és az azt követő eltiltás szempontjából számomra Nicsenko fair kiállása a legnagyobb elégtétel, amikor a sértett védi meg az elkövetőt, azt mondva: spori, semmi nem volt! Ha tudnám Igor számát, személyesen is megköszönném neki a gesztust.
– Önnek mikor köszönhetnek újabb gólokat a szurkolók? Merthogy egy csatárt elsősorban a góljainak a száma minősít, márpedig újabban finoman fogalmazva sem ontja őket.
– Ez sajnos igaz, bár legutóbb Orosházán, a Mátrai Sándor-stadion avatóján négy gólt rúgtam, ami azért biztató. Én ugyanis soha nem azt nézem, ki az ellenfél. Nem voltam sérült, élveztem a mozgást és a játékot. Most alacsonyabb osztályú gárdák kapuját vettem be, de bízom benne, hogy legközelebb már bajnoki mérkőzésen is betalálok. Csatár vagyok, a góljaimból élek, és bár ezzel eddig nem lephettem meg a szurkolóinkat, a közönség egyelőre így is szeret, mert a drukkerek tudják, hogy Jovics minden tőle telhetőt elkövet a sikerért. Persze a közönség nem egyenlő a klub-, illetve a szakmai vezetéssel…
– Beszéljünk a soros UEFA-kupameccsről! Ön korábban játszott Németországban. Van valamilyen személyes tapasztalata a VfB Stuttgarttal kapcsolatosan?
– A Stuttgartot és is inkább csak az összefoglalók és a közvetítések alapján ismerem jól. Éppen ezért, ha mindannyian száz százalékot teljesítve futballozzunk mindkét mérkőzésen, akkor jó esélyünk van a továbblépésre. A Stuttgart idegenben és otthon is a kontrákra épít, szinte mindegy, kivel állnak szemben. Ezért az Üllői úti első mérkőzésen sem szabad nekik esnünk. Megeshet, hogy egyetlen gól születik majd a háromórányi játékidő alatt, és ha ez valóban így lesz, remélem, azt mi rúgjuk, akár éppen Stuttgartban, a visszavágón. Az esélyeinket semmivel nem látom rosszabbnak a harmadik fordulóba kerülésre, mint a Krasszimir Balakov vezette társaságét. Szóval kis szerencsével akár mi örülhetünk majd. A két UEFA-kupa-találkozó megmutatja, mennyit is ér, hol is áll a Ferencváros az európai futballban. Én hiszem, hogy fejlődtünk tavaly óta. A vizsga azonban csak most jön.