Összebohóckodott tripla

Nem kifejezetten szakmai mérce, hogy botrányos viselt dolgaikról elhíresült, letűnt világsztárok mit nyilatkozgatnak egy labdarúgóról, de mindenesetre érdekes lehet. Pláne, ha az egykori csillag maga Diego Maradona, akit túlfejlett egója többnyire megakadályoz abban, hogy bárki emberfiát elhalmozzon dicséretekkel. Márpedig a nagy DunDiego mondta egy ízben Aimarról, hogy "az egyetlen aktív futballista, akinek a játékáért fizetnék, hogy láthassam”. Mi talán megmosolygunk egy ilyen kijelentést, de képzeljük el, mit jelenthet egy alig húszéves srácnak, akinek hazájában hovatovább "államvallás” a Maradona-kultusz…
Leszögezhetjük, hogy a még most is csak 23. életévében járó játékmester sem ettől az elismeréstől, sem az argentin sajtó bókjaitól nem ájult el. Pedig dicsőítésből nem volt hiány, amíg otthon játszott: a ma már a Barcelona alkalmazásában álló Javier Saviolával és Juan Román Riquelmével együtt az argentin labdarúgás legnagyobb ígéreteként emlegették. Elnézve, hogy a "trió” tagjai pillanatnyilag milyen egyesületeknél rúgják a labdát, a legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy nem vallottak szégyent – s ez még akkor is igaz, ha a nemzeti tizenegyben egyikük sem tudott még nagyot alkotni. Pedig Aimar válogatottbeli karrierje például nagyon jól indult, egy U20-as világbajnoki címmel a zsebében rögtön betalált a debütálásakor, a Paraguay elleni vb-selejtezőn – a nyári torna azonban neki sem sikerült, ugyebár.

Hősünk 1996. augusztus 11-én lépett először pályára a River Plate felnőttcsapatában, a Colón elleni, 1–0-ra elvesztett bajnokin, de a pontvadászat vége sokkal vidámabb lett a számára, hiszen a "milliomosok” a táblázat élén végeztek. Első gólját érdekes módon csak másfél évvel később, 1998 februárjában lőtte, a Rosario Central hálójába, egy 2–2-re végződött mérkőzésen. Eredményesség szempontjából egyébként az 1999– 2000-es szezon volt a legjobb eddig a pályafutása során, ekkor 30 találkozón 12-szer ünnepelhetett. Talán nem véletlen, hogy ezen idényben a River az Aperturát és a Clausurát is megnyerte, akárcsak 1996–97-ben.
Egy ideig együtt játszott Ariel Ortegával a piros-fehéreknél, de akkor futott be igazán, amikor a "Csacsi” (El Burrito) becenévre hallgató társ távozott. Ettől fogva éveken át kihagyhatatlan volt a kezdőből, s nyomban beszerzett egy hasonlóan vidám becenevet is: ő lett a "Bohóc” (El Payaso). Összesen három Apertura- és két Clausura-győzelmet szerzett, mígnem 2001 januárjában a Valenciához igazolt. (Mellesleg ebben ugyancsak Ortegát követte, de az előd csak rövid időt töltött a Mestalla-stadionban.) A Valencia 24 millió eurónak megfelelő összeget áldozott rá, de alacsonyabb ajánlattal nem is igen lett volna esélye, mivel a legnagyobb európai klubok az utolsó pillanatig versenyben voltak Aimar aláírásáért.
Egy – a dél-amerikaiak esetében megszokott – halványabb évad után 2001–02-ben már mindenestül megszolgálta az árát, remek játékkal segítette bajnoki címhez a Valenciát. Pedig akkor még hátravolt élete első mesterhármasa – most már ezt is sikerült letudnia.