Januártól újabb tanfolyam

2002.11.18. 19:50
Címkék
Eddig tizenheten  Mezey György, Both József, Tajti József, Csank János, Csongrádi Ferenc, Dajka László, Egervári Sándor, Garami József, Gellei Imre, Keszei Ferenc, Kiprich József, Komjáti András, Pölöskei Gábor, Reszeli Soós István, Róth Antal, Varga István és Verebes József  végezték el az MLSZ által szervezett UEFA-rendszerű edzőképzésen a pro-licencet adó tanfolyamot.
A szakemberek várhatóan december 18-án kapják meg diplomáikat, de a továbbiakban sem tétlenkednek majd az edzőképző központ munkatársai, oktatói: tizenkét fővel januártól újabb tanfolyam indul. Az MLSZ elnökségének legutóbbi ülésen döntöttek arról, kik lehetnek azok a szakemberek, akik ezen részt vehetnek. Nos, Bognár György, Glázer Róbert, Kis Károly, Mészöly Géza, Mihalecz István, Pintér Attila, Rugovics Vendel, Szabó András, Szentes Lázár, Tornyi Barnabás, Tamási Zsolt és Várhidi Péter ülhet be a padba. Mezey György, az edzőképző központ vezetője azt szeretné, ha a tanfolyam tizenkettőről tizennégyre vagy esetleg tizenhat fősre bővülhetne, ezért négy szakember, Pajkos János, Vágó Attila, Gergely Károly és Szapor Gábor "várólistára” került. Úgy tudjuk, Détári Lajos, Garamvölgyi Lajos és Pásztor József köszönettel jelezte, ez alkalommal nem kíván részt venni a tanfolyamon. Anyagi okokra hivatkozva mondta vissza a részvételt a jelenleg Hévízen dolgozó Pusztai László, míg Nyilasi Tibor családi elfoglaltságai miatt nem vesz részt most az oktatáson.Híreink szerint az A-, B- és pro-licencszel rendelkező szakembereknek decemberben szakmai továbbképzést tartanak, melyre meghívást kapott Giovanni Trapattoni, az olasz válogatott szövetségi kapitánya is.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
5 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
5 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
5 órája

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Urbán Zita egyéni csúccsal Eb-döntős

Atlétika
6 órája

Századokon múlott két továbbjutás is, Urbán Zita érett futással döntős

Atlétika
6 órája

Odahaza ikszelt a Sepsi az FCSB-vel

Minden más foci
6 órája

Nem jutottak döntőbe női kalapácsvetőink az atlétikai Eb-n

Atlétika
6 órája