Jégkorong - Kettős Fradi-siker

2002.11.20. 21:48
Címkék
Győzelemmel mutatkozott be a Ferencváros csapata az idén útjára indult Pannónia-ligában. A sorozatban három ország – Magyarország, Románia és Horvátország – öt együttese szerepel, olyanok, amelyek egy erősebb nemzetközi küzdelemsorozatra – ilyen például az Interliga – még nem felkészültek. A zöld-fehérek az első mérkőzésüket Csíkszeredán játszották. A Hudák Gábor irányította együttes jól kezdett, az első és a második játékrészben fölényben játszott, s sikerült megnyugtató előnyt szereznie. Erre azért is szükség volt, mert a magyar bajnokság bronzérmese a harmadik harmadra elfáradt, amit a hazaiak ki is használtak: megközelítették a Fradit, de egyenlíteni már nem tudtak, így Hoffmannék 6–4-es győzelmével zárult az összecsapás. A második mérkőzésen a Gyergyószentmiklósón is hasonlóan jó teljesítményt nyújtott a ferencvárosiak, különösen a második és a harmadik játékrészben nőttek a vendéglátók fölé, akik a helyenkénti túlzottan durva játékukkal sem tudták megakadályozni a Hudák-csapat sikerét.Pannónia-liga

SK Miercurea Ciuc (romániai)–Ferencváros 4–6 (0–2, 1–3, 3–1). A Ferencváros gólszerzői: Hajdu, Sike, Vaszjunyin, Feil, Bálint, Hoffmann

Progym Apicom (romániai)–Ferencváros 6–3 (2–1, 2–1, 2–1). A Ferencváros gólszerzői: Farkas G. 2, Fekete Sz. 2, Hoffmann, Jánosi

Progym Apicom–Mladost Zagreb (horvát) 8–2 (3–0, 1–2, 4–0), SK Miercurea Ciuc– Mladost Zagreb 7–0 (2–0, 3–0, 2–0), Progym Apicom–KHL Zagreb (horvát) 5–4
Legfrissebb hírek

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
19 perce

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
21 perce

„Nincs előre odaadva semmi!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
21 perce

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
27 perce

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
2 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
3 órája

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
3 órája

NB I: Vitális Milán a görög címvédőhöz igazolt, újabb dél-amerikaiak Zalaegerszegen – piaci körkép

Labdarúgó NB I
3 órája