Téli sportok: Történelmi olasz diadal

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2002.11.23. 20:35
Címkék
A bobosoknál a hölgyek voltak a frissebbek, vagyis ők kezdték hamarabb a 20022003-as szezont  a férfiak bemutatkozására még egy hetet várni kell. A gyengébbik nem nyolc állomásból álló Világkupa-sorozata Calgaryban hatalmas meglepetéssel kezdődött. A 11 nemzet 16 egységéből a hagyományosan rendkívül erős németek három helyet is elvittek.
Csakhogy nem az első hármat, mint az igazán szép időkben. A Sandra Prokoff kormányozta egységük ugyan remekül kezdett, hiszen új pályacsúcscsal, 56.80 másodperccel igazolta klasszisát. Akkor még a korábban nem túl magasan jegyzett Gerda Weissensteiner másodikként zárt, az igazi meglepetés azonban a második csúszáskor következett. A lassuló pályán az olaszok kevesebbet vesztettek a lendületükből, így a női szakág történetében először Világkupa-futamot nyertek. Az amerikaiak üdvöskéje, Jean Racine lett a harmadik. A magyarok – Stréhli Ildikó kormányos és Kürti Éva toló – egyelőre csak annak örülhetnek, hogy Kürti megérkezett az Egyesült Államokba, így előreláthatólag két Vk-futamon rajthoz tudnak majd állni ebben az idényben. Aki viszont ott volt Kanadában, ám nem járt sikerrel, az Shauna Rohbock volt. Az amerikai hölgy élete első futamán fejjel lefelé haladt át a célvonalon. Ez még nem lenne akkora szenzáció, mások is szoktak borulni, ám a mögötte ülő tolót Carol Lewisnak hívják, aki nem más, mint a nagy Carl Lewis testvére – egykor maga is reményteljes távolugró –, aki úgy látszik, most ezt a sportágat is kipróbálta.
Nôi bob Világkupa, 1. futam, Calgary

Az élcsoport: 1. Olaszország I (Weissensteiner) 1:54.13, 2. Németország I (Prokoff) 1:54.23, 3. Egyesült Államok I (Racine) 1:54.28, 4. Németország III (Martini) 1:54.34, 5. Németország II (Erdmann) 1:54.40, 6. Svájc I (Burdet) 1:54.55
Az összetett állása: 1. Weissensteiner 33 pont, 2. Prokoff 31, 3. Racine 29
Nôi bob Világkupa, 1. futam, Calgary

Az élcsoport: 1. Olaszország I (Weissensteiner) 1:54.13, 2. Németország I (Prokoff) 1:54.23, 3. Egyesült Államok I (Racine) 1:54.28, 4. Németország III (Martini) 1:54.34, 5. Németország II (Erdmann) 1:54.40, 6. Svájc I (Burdet) 1:54.55
Az összetett állása: 1. Weissensteiner 33 pont, 2. Prokoff 31, 3. Racine 29
Legfrissebb hírek

Vonn drámája: esése után helikopterrel kellett elszállítani a pályáról

Téli olimpia 2026
9 perce

Téli olimpia: másodszor nyert a cseh és a dél-koreai vegyes páros curlingben

Téli olimpia 2026
10 perce

Osztriga a stadionban, eszement fogadások, sztárkavalkád a színpadon és a reklámokban – minden, amit a 60. Super Bowl körítéséről tudni érdemes

Amerikai sportok
27 perce

Kovács Árpád és Plisz Balázs is egyéni csúcsot futott 400 méteren

Atlétika
33 perce

A legendává válás küszöbén: James Milner Premier League-rekorder lehet

Képes Sport
58 perce

Niké Liga: Kovács Mátyás volt a kassai meccs legjobbja

Minden más foci
1 órája

La Liga: megműtötték Marc-André ter Stegent

Spanyol labdarúgás
1 órája

,,Elismerésem a fiúknak” – Michael Carrick a Manchester United sorozatban negyedik győzelme után

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik