Látványos hajrá

2002.11.27. 23:03
Címkék
Alaposan bekezdett a Valencia az Ajax ellen, az első 10 percben Carew előtt két nagy helyzet is adódott, de az elsőnél a kapu mellé lőtt, majd az Angulo szögletét követő fejesét Didulica hárította parádésan. Az első vendéglehetőségre a 13. percig kellett várni, akkor Litmanen tornáztatta meg egy kicsit Canizarest, viszont ezt követően ismét a Turia-partiak vették át az irányítást: Carew és Angulo fejjel, míg Baraja és Albelda lábbal tévesztette el a célt.
Egy idő után a hollandok elkezdték tördelni a játékot, ezt Chivu sárgáján, illetve Mista, majd Carboni (elpuskázott) szabadrúgásán lehetett igazán tetten érni. A félidő utolsó harmadában aztán valamelyest feljöttek a vendégek, viszont Van der Vaart, Trabelszi és Litmanen is csak helyzetig jutott, igaz, a túloldalon sem sikerült senkinek bevennie a szünetig Didulica kapuját – Baraja, majd Vicente szabadrúgásból, végül pedig Ayala fejjel tévesztett el a célt.A fordulást követően némi meglepetésre az Ajax kezdett agilisebben, Chivu két perc alatt többet veszélyeztette Canizares kapuját, mint az első játékrészben összesen, majd Litmanen engedett el egy ígéretes jobblábas löketet – eredménytelenül. Tíz perc elteltével Baraja fújt ébresztőt a hazaiaknak két helyzettel, majd Carew mutatta be, miként kell rövid időn belül lábbal, majd fejjel is hibázni. Amikor a valenciaiak végre "megtalálták” a kaput – Carew egy szögletet követően fejjel, majd Baraja egy szabadrúgással –, akkor Didulica is rátett egy lapáttal, és bravúros mentéseket mutatott be. Ami nem jött össze az első 88 percben, az az utolsó ötben kétszer is bekövetkezett: előbb a csereként beállt Ibrahimovic juttatta előnyhöz a vendégeket, majd a ráadás pillanataiban Angulo mentette meg az így az idei BL-ben továbbra is veretlen spanyol bajnokcsapat becsületétValencia (spanyol)–Ajax (holland) 1–1 (0–0)
Valencia, 50 350 néző
V: Veissiére (francia). G: Angulo (92.), ill. Ibrahimovic (88.)
VALENCIA: Canizares – Pellegrino, Ayala, Carboni (Fábio Aurélio, 74.), Curro Torres – Albelda (De Los Santos, 84.), Baraja, Vicente – Mista (J. Sánchez, 67.), Carew, Angulo
AJAX: Didulica – Trabelszi, Bergdölmo, Chivu, Maxwell – Galásek, Pienaar (De Jong, 71.), Litmanen (Ibrahimovic, 59.), Van der Vaart, Van der Meyde – Ahmed Hosszam (Bukari, 85.)
Legfrissebb hírek

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
2 perce

Európai Szuperkupa: Emery megint elbukta, megvédte címét a PSG

Bajnokok Ligája
8 perce

Szenderffy Dániel döntőbe jutott hármasugrásban

Atlétika
11 perce

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
21 perce

NB III: Ádám Martin bevette az FTC II kapuját; a Szolnok emberhátrányban nyert Békéscsabán

Labdarúgó NB II
31 perce

Kós Hubert: Talán nem hoztam szégyent Bowmanre és Phelpsre

Úszás
55 perce

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
59 perce

Formula–1: Marcin Budkowski a Cadillac új csapatfőnöke

F1
1 órája