Befektető érkezhet

K. I.K. I.
2002.12.12. 21:17
Címkék
Elmaradt az Újpest vezetőinek és szakmai felelőseinek megbeszélése, mert a lila-fehérek irányítói lehetséges befektetőkkel egyeztettek. A hírek szerint  amiket Gyulay Zsolt, ügyvezető igazgató is megerősített  két csoporttal tárgyalnak a Megyeri úton. Lapunkban arról már beszámoltunk, hogy egy amerikai cég is a befektetők közt lehet, s jelenlegi információink szerint ők már a "küszöbnél vannak. A Megyeri úton abban bíznak, hogy még idén sikerül megegyezni az új támogatóval, de csak olyan cég, vagy magánszemély jöhet szóba, aki hosszú távra tervez.
A fentebb említett szakmai egyeztetést péntek este pótolják. Téma lesz majd a gárda őszi teljesítménye, a felkészülési program és a keret esetleges téli megerősítése, illetve átalakítása.Az újpestiekkel kapcsolatos hír, hogy az utolsó őszi mérkőzéseken több menedzser is megjelent. Leginkább Kovács Zoltán keltette fel a szakemberek érdeklődését, ami nem csoda, hiszen a támadó 11 góljával második helyen áll a góllövőlistán. Gyulay Zsolt elmondta, tud az érdeklődésről, de hivatalosan a klubot nem kereste meg senki. Az igazgató ehhez még hozzátette, hogy Kovács esetében hiába is próbálkozna egy klub, vagy menedzser, a csatár nem eladó, hiszen húzóembere volt az együttesnek az ősszel.
Legfrissebb hírek

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó!

Atlétika
12 perce

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
20 perce

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
47 perce

86 kiló marihuánát találtak a Sao Pauló-i mintázatú csapatbuszon

Minden más foci
56 perce

Négy Guinness-rekordról szóló oklevelet kapott Erling Haaland

Angol labdarúgás
59 perce

Gyász: elhunyt Szabó János egykori atléta

Atlétika
1 órája

Gőzerővel készül az új idényre a kissé átalakult Fehérvár

Jégkorong
1 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
1 órája