Játékkal zárják az évet

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2002.12.29. 22:45
Címkék
Az idén utoljára találkoznak az újpesti játékosok a Megyeri úton. Hétfő délelőtt edzés lesz a stadionban, na persze itt már nem a taktikai elemek gyakorlása vagy éppen az erőnlét karbantartása lesz a cél, hanem a kikapcsolódás. A labdarúgók egy könnyed játékra jönnek össze; a levezető időszakban volt már házasok–nőtlenek öszszecsapás is, hasonló komolyságú mérkőzésre számíthatnak a futballisták ezúttal is. A mozgás után jöhet majd a pezsgős koccintás és a szilveszteri pihenő.Január hatodikán találkozik legközelebb a keret, akkor orvosi vizsgálaton vesznek részt a labdarúgók. Ezen a napon derül majd ki, hogy kikre nem tart igényt a továbbiakban a klub –a hírek szerint három labdarúgót engednek majd el. Egy nappal később már ismét pályán lesznek a játékosok, köztük a hosszú ideje sérült Medgyesi László. A védő még az idén tavasszal sérült meg Debrecenben, de a térde már rendben van, így ő is megpróbálkozhat a mozgással. A bekk lapunknak elmondta, hogy bizakodva várja a felkészülési időszakot, egyre erősebbnek érzi az ízületet, reménykedik, hogy nem lesz problémája, és tavasszal már ő is hasznos tagja lehet az együttesnek. További jó hír az újpes-tieknek, hogy Juhár Tamás kezéről a napokban lekerült a kötés, így a hátvéd is teljes erőbedobással készülhet a folytatásra.(Az Újpestről szóló értékelésünket az 5. oldalon olvashatják)
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
5 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
5 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
6 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
6 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
6 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
6 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik