Sikerek két fronton

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.01.01. 20:08
Címkék
A magyar rögbiben zajló kedvező folyamatok egyik alappillérének számít a legerősebb hazai klubcsapat, az Esztergomi Vitézek RK együttese, amely immár ötödik alkalommal zárja az NB I-es tabella élén az őszi szezont.Szőlősi László vezetőedző elmondta, ragyogóan sikerült a szezon előtti, augusztusi királyréti alapozás, majd azt követően az esztergomi Colping-pályán a technikai elemek gyakorlása.
A csapat szerkezetében taktikai változások is történtek, elsősorban a játék gyorsítása, a gyorsaság növelése, fejlesztése volt a cél, s a csapat a felkészülési mérkőzéseken már jól alkalmazta az addig gyakoroltakat. Az edzőmeccsek során a Vitézek együttese kipróbálta magát az olasz első ligában szereplő csapatok ellen (Parma, Venezia), s a magyar bajnok nem vallott szégyent, nem játszott alárendelt szerepet. A keretben is történt egy lényeges változás, az eddig centert játszó Neuzer András – aki mellesleg a magyar válogatott szövetségi kapitánya – abbahagyta az aktív játékot, posztján Kőbli István személyében egy igen tehetséges fiatal kapott játéklehetőséget. Az ősz folyamán mellette több fiatal – így Juhász István, Molnár Tamás és Kőbli Péter – is szerepet kapott.Az eredményes felkészülés egyenes következménye lehet a csapat szárnyalása: az Esztergom valamennyi mérkőzését megnyerte az NB I-ben, s ugyancsak százszázalékos mérleggel gyűjtötte be sorrendben harmadik Magyar Kupa-elsőségét is. Az egyetlen kellemetlen élmény a Közép-európai Bajnokok Kupájában érte a magyar bajnokot, amely az RC Prága otthonában 23:5-ös vereséget szenvedett – mindez azonban nem meglepő, hiszen a cseh rögbi egyelőre a miénk előtt jár. Tavasszal egyébiránt lesz mód a javításra.Az esztergomiakra a magyar válogatottban is komoly feladatok várnak: a mieink a Világkupa-selejtező sorozat európai A-csoportjában Jugoszlávia, Lettország és Moldávia legjobbjaival mérik össze tudásukat.
Legfrissebb hírek

Neymar kispados a braziloknál Japán ellen – íme, a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
6 perce

Neymar a padon, így kezdenek a brazilok Japán ellen

Foci vb 2026
16 perce

Hátsó füves futballmentő túra: Pusztamagyaródon éledezik a csapat

Hátsó füves
18 perce

Tomori Győző célja a bennmaradás és a csapatépítés Dabason

Kézilabda
28 perce

CR7 kemény kritikát kapott az uruguayi ikontól

Foci vb 2026
36 perce

30 órán át utazott a szenegáliak BL-győztes kapusa

Foci vb 2026
1 órája

Közleményt adott ki az MBSZ Németh Zsanett halálával összefüggésben, és a család is megszólalt

Birkózás
1 órája

Realista vagy inkább túlzottan optimista az amerikaiak legendája?

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik