JÁTÉKVEZETÉS - Rövidesen fizet a szövetség

V. GY.V. GY.
2003.01.02. 20:26
Címkék
Noha a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökségében öt egykori kiváló játékvezető is dolgozik Bozóky Imre elnök, Puhl Sándor alelnök, illetve Fekete Miklós, Szilvási József és Kamarás István személyében, mégis elégedetlenkednek az élvonalban, az NB I B-ben és az NB II-ben bíráskodó játékvezetők és partjelzők. Információnk szerint ugyanis a szövetség tartozik a bíróknak; van, aki 200-250 ezer forintra vár, az össztartozás a becslések szerint meghaladja a nyolcmillió forintot.Pedig a versenykiírás egyik pontja kimondja: csak azok a sportvállalkozások indulhatnak a bajnokságban, amelyek előre befizetik a játékvezetői díjakat. A futballcégek és klubok többsége nehéz anyagi körülmények között működik, éppen ezért nem kis erőfeszítést jelent számukra előteremteni az évi hét-nyolc millió forintot, de ha nehezen is, ha némi késéssel is, a bírói pénzt befizették az MLSZ számlájára. Ezt bizonyítja, hogy eddig egyetlen klubbal szemben sem alkalmazott szankciót a szövetség.Így aztán joggal gondolhatnánk, lenne miből fizetni a bírók pénzét, ám karácsony környékén a játékvezetők hiába lesték a postást. A pénzükre váró játékvezetők nem kívántak nyilatkozni, de annyit azért megtudtunk: előfordult korábban is, hogy késett az átutalás, ám arra, hogy karácsonyra sem kaptak pénzt, még nem volt példa. A bírók furcsállják, hogy miközben úton-útfélen azt hallják, az MLSZ milyen eredményesen és jól gazdálkodik, a szövetség munkatársait, vezetőit tizenharmadik havi fizetéssel is jutalmazták, addig ők egy fillért sem kaptak, pedig korábban saját zsebből fizettek azért, hogy eljussanak a mérkőzések helyszínére (a szövetségnek hitelezett összeg az össztartozás 30-40 százalékát teszi ki). Természetesen megpróbáltuk kideríteni, miért adós a szövetség, ám az MLSZ-székház-felújítás – festés, mázolás – miatt január 6-ig zárva van, a dolgozók szabadságra mentek. Puhl Sándort, a Játékvezetői Bizottság elnökét, Berzi Sándort, a gazdasági ügyekért is felelős MLSZ-főtitkárt nem találtuk meg, Szöllősi György sajtófőnököt pedig a Hargitán, síelés közben értük utol. A sajtófőnök elmondta: az MLSZ illetékesei tudnak a tartozásról, és technikai próblémákkal indokolta az átutalások elmaradását. Szöllősi György kijelentette, legkésőbb január közepén megoldódnak a gondok, és ha késve is, de megkapják pénzüket a játékvezetők.
Legfrissebb hírek

Heti program: a San Siróban játszik a Fradi El-meccset, férfi kézi Eb-selejtezők

Minden más foci
10 perce

„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

Vízilabda
24 perce

Óriási végjáték után a Denver visszavágott a Chiefsnek – videók

Amerikai sportok
5 órája

Piastrit megbüntették – változott a Mexikóvárosi Nagydíj végeredménye

F1
5 órája

„Ez csak a kezdet!” – Antonelli nem állna meg egy világbajnoki címnél

F1
6 órája

NFL: Lamar Jackson ismét megsérült, a Bills kivégezte a Ravenst – videók

Amerikai sportok
6 órája

FTC: újra édes otthon; Görgényi: 80

E-újság
7 órája

Hétfői sportműsor: DVTK–Kecskemét az NB II-ben, folytatódik az ifjúsági olimpia

Minden más foci
7 órája