Kemény meccsek Cipruson

R. B.R. B.
2003.01.03. 21:23
Címkék
Néhány nap, és a leglelkesebb MTK-szurkolók kibaktathatnak a csapat ez évi első tréningjeire. Egervári Sándor úgy tervezte a kék-fehérek felkészülését, hogy a játékosoknak először jövő szerdán kell edzésre jelentkezniük a Hungária körúton. A második helyen telelő gárda a hónap közepéig készül hazai környezetben, majd január 17-e és 28-a között Ciprusra utazik edzőtáborozni. Ezt követően újabb egy hét készülés következik hazai környezetben, majd február 7-étől 18-áig újabb két hét ciprusi táborozás következik, és e második szigetországi turnus alatt erős külföldi csapatokkal meccsel az MTK.
A szurkolók itthon is láthatják kedvenceiket a bajnoki nyitányig. Az eddig lekötött program szerint két NB I B-s élcsapat vendégeskedik a Hidegkuti-stadionban: január 30-án a Diósgyőri VTK, február 1-jén pedig a Pécsi MFC lesz az ellenfél. Február 5-én Bodajkon lép pályára az együttes, és az NB III-as gárda elleni meccsnek az ad különös pikantériát, hogy az ellenfél gyakorlatilag az MTK Hungária ifjúsági csapata. Bodajki mezben játszanak bajnoki mérkőzéseket ugyanis a Sándor Károly Labdarúgó-akadémia növendékei, akik közül néhányan már az idén nyáron felkerülnek az MTK első csapatának öltözőjébe. Ami a teremlabdarúgó-bajnokságot illeti: hiába van már meg december közepe óta a csoportbeosztás, egyelőre nem lehet tudni, mikor és hol lép műfűre a gárda. A tervek szerint a kék-fehérek január 26-án Zalaegerszegen szerepeltek volna, ám ez az időpont épp a ciprusi edzőtábor idejére esik. Az MTK már kapcsolatba lépett a Magyar Labdarúgóligával, kérve, hogy az MLL lehetőség szerint tegye át a csapatot a zalaiból a nyíregyházi selejtezőcsoportba, és Gelei Károly marketingigazgató hétfőre ígért választ. Elviekben van lehetőség az átszervezésre, ám ehhez az kell, hogy a nyíregyházi csoportból egy élvonalbeli gárda (a Kispest, a Debrecen, a Békéscsaba vagy a Siófok) átkérje magát Zalaegerszegre.A felkészülési prognózisban egyelőre nem esett szó arról, ami a leginkább izgatja a szurkolók fantáziáját, nevezetesen: milyen erősítések lesznek a télen? Erre a kérdésre egyelőre még a klub vezetőségének tagjai sem tudják a pontos választ. Mindössze annyi biztos, hogy a kékek megfigyelői a korábbi évek gyakorlatától eltérően nem a jugoszláv utódállamok területén, hanem Romániában és Szlovákiában keresik az ideális erősítést. Érdeklődésünkre Fülöp Ferenc klubigazgató mindössze annyit mondott, hogy egyelőre nem találtak olyan labdarúgót, akit érdemesnek találtak próbajátékra hívni, így az sem biztos, hogy ezen a télen igazol-e újabb légióst a klub.
Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
27 perce

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
1 órája

„Nincs előre odaadva semmi!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
1 órája

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
1 órája

Egy hónap múlva 38 magyarral rajtol a cselgáncs Grand Slam

Egyéb egyéni
2 órája

Úszó Eb: Sárkány Zalán országos csúccsal döntős 800 gyorson

Úszás
3 órája

Matthäus szerint Nagelsmann-nak külföldön kellene munkát keresnie

Német labdarúgás
4 órája