A vezetőedző is beállt a sorba

K. I.K. I.
2003.01.06. 20:53
Címkék
Orvosi vizsgálattal kezdte meg a felkészülést az Újpest a tavaszra: a lila-fehérek a Dózsa György úton találkoztak, ahol terheléses vizsgálaton estek át. Volt persze néhány kivétel: náthával, illetve kisebb sérüléssel bajlódik Korolovszky Gábor, Frantisek Kunzo és Radek Sloncík, és nem épült még fel sérüléséből Lubos Kozel, Juhár Tamás és Posza Zsolt, külföldön tartózkodott hétfő estig Tokody Tibor, így ők később végzik majd el a felmérést.
Az Újpest vezetőedzője, Szabó András is részt vesz a soproni edzőkonferencián, ám mielőtt elindult volna a tanácskozásra, maga is alávetette magát a vizsgálatnak. A futószalagon jó eredményt a tartalékkapus Illyés Dániel mellett Szélesi Zoltán, Simek Péter, Kovács Zoltán és némi meglepetésre a hosszú sérülése után újra edzésbe álló Medgyesi László ért el. Ez, mondjuk, nem csoda, hiszen a védő hónapok óta a konditeremben emelgeti a súlyokat, így az erőállapotával nem lehet probléma.A rendelő után kedden már a pályán találkoznak az újpestiek. Délután három órakor veszi kezdetét az igazi felkészülés, amelyen szerdáig nem vesz részt Szabó András, a fentebb említett elfoglaltsága miatt, ezért Dudar György, Szabó György és a kapusedző Brockhauser István irányítja majd a foglalkozásokat. Az orvosi vizsgálattal összefüggő hír, hogy egyelőre nem tudott beszélni Gyulay Zsolt ügyvezető igazgató azokkal a játékosokkal, akiket megfelelő ajánlat esetén elengedne az egyesület. Információink szerint Posza Zsolt, Lubos Kozel és Dejan Poljakovic közül bármelyikük eligazolhat, ha megfelelő megkeresés érkezik.
Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
10 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
17 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
37 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
50 perce

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
57 perce

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája