Puskás-mezre licitálhatnak

B. CS.B. CS.
2003.01.08. 20:37
Címkék
Salgótarján után Eger, vagyis a Gabora-gálát követően URFA-kupa vár a hét végén a Ferencvárosi TC öregfiúk csapatára. A zöld-fehérek Hegedűs Gyula, Jancsika Károly, Rab Tibor, Pogány László, Ebedli Zoltán, Szokolai László, Nyilasi Tibor, Fischer Pál, ifjabb Albert Flórián összeállításban szerepelnek majd az egri körcsarnokban immár hatodik alkalommal rendezendő jótékonysági tornán, melynek bevételét ezúttal is az egri utánpótláskorú labdarúgók javára ajánlják fel a szervezők.
A 9 órakor kezdődő szombati program első részében a hevesi és a mezőkövesdi NB III-as csapat, három megyei első osztályú együttes (Felsőtárkány, Pétervására, Verpelét), a névadó főszponzor URFA Kft. egri városi kispályás bajnokgárdája, a Heves megyei ligaválogatott, valamint a HBH Bajor Sörház alakulata lép parkettre. Délután már az öregfiúk veszik át a főszerepet, a ferencvárosiak mellett jelen lesznek az Újpest egykori kiválóságai, soraikban Törőcsik Andrással, Sarlós Andrással, Tóth Józseffel, Herédi Attilával, Kozma Istvánnal és az NB I-es gárda jelenlegi mesterével, Szabó Andrással. A Zalaegerszegi TE együttesét többek között Balázs Zsolt, Czigány Csaba, Galántai Tibor és Szabó I. Zsolt fémjelzi, míg a tatabányaiak Szabó Györggyel, Csapó Károllyal, Kiprich Józseffel, Plotár Gyulával és Vincze Istvánnal érkeznek. Vasárnap folytatódik a nyolccsapatos felnőtt-torna, ahol az URFA-kupa elnyerése jelent tétet, és jön újabb négy öregfiúk-együttes. A Vasasban Gróf Attila, Jean Claude M'bemba, Pecha László, Izsó Ignác, Szíjjártó István, Komjáti András és Müller Sándor kap szerepet, a magyar birkózóválogatott pedig Farkas Péter, Major Sándor, Repka Attila, Szuromi József, Gyöngy Attila, Deák Bárdos Mihály, Sike András, Bárdosi Sándor, Komáromi Tibor összetételű csapattal áll ki. Az egri szeniorok két generáció jeles játékosait toborozzák össze az eseményre. A hetvenes és nyolcvanas évek csapatában Csank János, Csuhay József, Barta András és Lengyel Lajos is mezt húz, míg a nyolcvanas és kilencvenes évek együttesébe többek között Bodolai Istvánt, Simon Antalt, Vojtekovszki Csabát, Oláh Bélát és Sass Jánost várják. A szervezők árverést is tartanak, ahol a Puskás Ferenc által dedikált mezre lehet licitálni.
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
2 órája