Sopron: Két kisebb sérülés az első héten

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.01.12. 20:40
Címkék
Csütörtök óta a soproniak is készülnek tavaszi rajtra, no meg a terembajnokság január 25-i, zalaegerszegi selejtezőjére (a Matáv a ZTE-vel, a Hévízzel és a Bükkel került egy csoportba). Komjáti András edző a héten napi két foglalkozást vezényel majd játékosainak, akiknek a téli szünet után ismét hozzá kell szok-niuk a korai keléshez, hiszen a délelőtti tréningek már nyolc órakor elkezdődnek.
A nagy hó miatt a klub utánpótlásbázisán (ilyen is van Sopronban), az egykori Vasas-pályán tartják az erőnléti foglalkozásokat, míg a labdás gyakorlatok színhelye a városi sportcentrum. A szakvezető többé-kevésbé teljes kerettel dolgozhat, eddig csupán a vádliproblémákkal küszködő Farkas Balázsnak, illetve a térdszalaggyulladással bajlódó örmény Eugia Javrujannak kellett pihennie. A hosszabb ideje harcképtelen Tóth András és Tiber Krisztián még mindig csak futóedzést végezhet, ám a másfél hét múlva kezdődő zalakarosi edzőtáborban feltehetőleg már mindketten bekapcsolódhatnak a teljes értékű munkába.A vezetők több felkészülési mérkőzést is lekötöttek, így bizonyos, hogy január végén és február elején a Matáv többek között a szlovák Inter Bratislavával, az ugyancsak pozsonyi Petrzalkával (valószínűleg ehhez a csapathoz igazol az exferencvárosi Pinte Attila), valamint az osztrák másodosztály élén álló Mattersburggal is meccsel majd.A programban szerepel még egy kötelező terheléses vizsgálat is, ami miatt pénteken az egész csapat a fővárosba utazik.Továbbra is titkolják, kivel szeretnék megerősíteni az őszszel bizonytalankodó védelmet, csupán annyi biztos, hogy egy jelenleg érvényes szerződéssel rendelkező, ám klubját fizetésének elmaradása miatt valószínűleg feljelentő játékos a kiszemelt. Úgy tudjuk, korábban már szóba került a dunaújvárosi Salamon Miklós és Éger László esetleges szerződtetése is, ám tény, egyelőre egyikük sem kötelezte el magát a Sopronhoz.
Legfrissebb hírek

Csennai tenisztorna: Udvardy ismét korán búcsúzott

Tenisz
6 perce

Kijelölték a Milan elleni meccs játékvezetőjét – a Fradinak egyszer már szerencsét hozott

Európa-liga
10 perce

Jesper Jensen: Jó úton jár a Ferencváros, fényes a klub jövője

Kézilabda
38 perce

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
48 perce

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
49 perce

A Tenerife közölte, elhunyt a brutális ütközést szenvedő játékosa

Spanyol labdarúgás
49 perce

Az MTK megvált Pinezits Máté vezetőedzőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
50 perce

Szavazás: melyik volt a magyar futball elmúlt évtizedeinek legemlékezetesebb öngólja?

Labdarúgó NB I
1 órája