Ragaszkodnak Radek Sloncíkhoz

K. I.K. I.
2003.01.13. 20:45
Címkék
Népszerűek az Újpest játékosai. No, nemcsak a szurkolók körében, hanem az ellenlábas kluboknál is. Mint arról már beszámoltunk, Tokody Tibort, a cseh Sparta Praha szeretné leigazolni, de Magyarországról is keresnek lila-fehér labdarúgót.
Egyelőre azt a hírt, hogy Radek Sloncíkot szerződtetné az MTK, a Videoton és a másodosztályú Haladás is, minden érintett cáfolja. Gyulay Zsolt, az Újpest ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta, a Megyeri úton még nem járt egyetlen honi klub képviselője sem azzal a céllal, hogy tárgyaljon a középpályás átigazolásáról. Hozzátette: nehéz dolga lenne annak az egyesületnek, amely ki akarná vásárolni Sloncíkot, ugyanis ragaszkodnak a játékoshoz, aki egyébként nem is akarja elhagyni a gárdát. Az viszont tény, hogy egy évvel ezelőtt az MTK-t és a Ferencvárost megelőzve szerezte meg a lila-fehér csapat a cseh játékost.Ami pedig Tokody Tibor ügyét illeti: hétfő délután Vlastimil Kostal, a Sparta Praha elnöke lapunknak elmondta, ő egyelőre nem foglalkozik a játékos szerződtetésével, igaz, ez nem is az ő dolga. Mint mondta, a klubnak vannak menedzserei, az ő feladatuk, hogy megkeressék a tehetséges labdarúgókat. Vagyis minden Pavel Pascán múlik, ő intézi ugyanis Tokody Tibor ügyeit. Információink szerint mégis elutazik az Újpest Törökországba edzőtáborozni. Ha nem is annyi időre, mint azt eredetileg tervezték; korábban úgy volt, hogy két hétig készülnek melegebb éghajlaton a játékosok, ám a jelek szerint csak egyhetes felkészülésre van pénz. Az utazás tervezett időpontja február 8.A klub jelenlegi helyzetéről beszélget majd Gyulay Zsolt kedd délután –a legfrissebb hírek szerint fél háromkor kezdődő Pénzügyőr elleni edzőmérkőzés után –a drukkerekkel. Az eszmecsere nem a szokásos keretek között zajlik majd, hiszen az ügyvezető igazgató nem személyesen, hanem az Újpest internetes oldalán (www.ujpestfc.hu) keresztül válaszol a kérdésekre.
Legfrissebb hírek

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
10 perce

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
18 perce

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
38 perce

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
51 perce

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
57 perce

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
1 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
1 órája

Vizes Eb: Sárkány és Betlehem döntős 1500 gyorson – videók

Úszás
1 órája