Egyed magát is meglepte

Egyed Krisztina, a női gyorskorcsolyázás legeredményesebb hazai képviselője 15 éves korától kezdve sok szép sikerre tekinthet vissza. A legjobb eredményt azonban éppen az idén, január elején, a heerenveeni Európa-bajnokságon érte el. Bajnoknőnk a négytávú összetett kontinensviadalon, 500 méteren kisérmet nyert, méghozzá egy bronzot, amire a magyar női gyorskorcsolyázás 1952 óta tartó történetében még nem volt példa.
– Minek tulajdonítja az idei előrelépését, az állandósult jó sprintformáját? – kérdeztük a tengerentúlról hazaérkezett bajnoknőtől.
– Ennek egyik okát abban látom, hogy a tavalyi fárasztó idény után tisztességesen kipihentem magamat. Könnyítettem az edzéseken, úgy éltem, mint sok más mai fiatal, szórakoztam, társaságba jártam.
– Meddig tartott ez az időszak?
– Június közepéig, csak akkor kezdtem el a komolyabb edzéseket. Ám szeptemberben úgy éreztem, valahogyan nem vagyok rendben. Így aztán segítséget kértem a Sportkórház főorvosától, Györe Istvántól.
– Mi lett a vizsgálat eredménye?
– Megállapították, hogy túlterhelt vagyok, ezért könnyítenem kell az edzéseken. Ezzel szerencsére elejét vettük a bajnak, és novembertől már nagyon jó erőben, teljesen egészségesen, panaszmentesen tudtam versenyezni. Először az erfurti hosszú távú Világkupán teljesítettem az Európa-bajnoki szintet, és megjavítottam a kistávú összetett verseny pontrekordját. Utána január elején, Heerenveenben ötszáz méteren minden öszszejött, éreztem, életem legjobb futását produkálom, szinte "elsültek a lábaim”.
– Meglepte a vetélytársakat?
– Igen, de bevallom, magam is meglepődtem, amikor az utolsó párban, a célba érkezés után felpillantottam az eredményjelző táblára, és megláttam, hogy összesítésben harmadik vagyok a távon. Nagyszerű érzés volt a zsúfolásig megtelt jégcsarnokban a verseny utáni ünnepélyes eredményhirdetésnél felállni a dobogóra. Annak pedig külön örülök, hogy a szüleim is jelen lehettek. Egyébként az összetettben elfoglalt tizenegyedik helyemmel újból megszereztem a világbajnokságon való indulási jogot.
– A Salt Lake City-i sprint Világkupa és a calgaryi világbajnokság is kellemes emlék marad?
– Mindenképpen, hiszen elértem a célomat. Ami ugyanis addig csak a tavalyi téli olimpián fordult elő, vagyis hogy ötszázon negyven másodperc alá kerüljek, az a két helyszínen háromszor sikerült. Sőt, ugyanannyiszor értem egy perc tizennyolc másodpercen belül a célba ezer méteren, s megjavítottam az országos rekordomat is. Ez különösen azért volt fontos, mert családi támogatással, saját költségen vettem részt ezeken az eseményeken.
– Hogyan tovább?
– A hét végén a Városligetben kerül sor az országos összetett bajnokságra, egy hét múlva pedig ugyanott a sprintbajnokságon állok rajthoz, s szeretném végre a bajnoki címeim számát két tucatra emelni.
– Az utóbbi viadal egybeesik a göteborgi összetett világbajnoksággal, amelyre kvalifikálta magát…
– Valóban így van, de azon a vébén inkább nem indulok. Egyrészt mert a hosszabb távokból álló verseny fizikálisan és pszichésen is jobban igénybe venne, másrészt pedig a nemzetközi szövetség a sportág népszerűsítése érdekében szabad téren rendezi meg a vébét, ahol igazán jó időeredményeket úgysem lehetne elérni.
– Mikor zárul az ön számára a versenyidény?
– Reményeim szerint csak március közepén. Akkor következik ugyanis a berlini távonkénti világbajnokság, ahová az addig elért eredmények alapján számonként huszonnégy-huszonnégy korcsolyázót hívnak meg. Edzőm, Ivánkai Gyuri bácsi kiszámította, hogy jelenleg ezer méteren a huszadik, ezerötszázon a huszonkettedik helyen állok, így esélyem van a részvételre. Ezért szeretnék március elején Inzellben, a sprint Világkupán indulni, majd egy héttel később annak a fináléjában, Heerenveenben rajthoz állni, hogy az ott elért eredmények is hozzásegíthessenek a vébéhez.