Megszólalt Christian Vieri!

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2003.01.29. 21:48
Címkék
Több hónapos hallgatás után szerdán megszólalt Christian Vieri, az Inter válogatott csatára. A támadó legutóbb szeptemberben állt szóba az újságírókkal, így mindenki kíváncsi volt rá, hogy mit mond a remek formában lévő futballista: "Hogy mitől szórom mostanában a gólokat? Nincs titok: mindennap edzeni kell, folyamatosan, ez a legfontosabb, aztán a gólok jönnek maguktól. Az Empoli elleni hét végi bajnokin nagyon nehéz dolgunk volt, mert ők kilenc emberrel védekeztek, ezért történhetett meg, hogy csak a hetvenedik percben sikerült megszereznünk a vezetést.”Az egy hete igazolt Batistutával való viszonyáról így vallott az Inter klasszisa: "Egyik nap elmentünk kettesben ebédelni, hogy jobban megismerjük egymást, és azt hiszem, hogy meg is beszéltük, amit akartunk. Az volt a legjobb az egészben, hogy amikor bementünk az étterembe, néhány kissrác meglátott minket, és amikor kijöttünk, több száz gyerek várt ránk.”Az Inter szerdai edzésén egyébként megjelent Matias Almeyda, a gárda szárkapocscsonttörést szenvedett argentin középpályása is, aki begipszelt lábbal is meg akarta látogatni a csapattársait. Érdekes egyébként, hogy szerda délelőtt a csapat nem hagyományos tréningen vett részt, hanem rögbimeccset játszottak egymás ellen a futballisták.A Juventus két játékosát is kölcsönadta. Davide Baiocco, a Perugiától a nyáron megvásárolt középpályás (aki alig talált magának helyet a csapatban) a Piacenzában folytatja a pályafutását, míg Emiliano Moretti, a Fiorentinától megszerzett fiatal hátvéd a Modenát erősíti a következő hónapokban.A másodosztályú Catania vezetősége a várakozásnak megfelelően elfogadta John Benjamin Toshack lemondását, és szerdán az is hivatalossá vált, hogy Eduardo Reja lett a walesi szakvezető utóda. Az 58 éves Reja korábban dolgozott a Genoánál, a Vicenzánál, a Torinónál, a Bresciánál, a Leccénél és a Bolognánál is, és Jaconi, Pellegrino, valamint Toshack után ő a kiesőhelyen álló Catania negyedik edzője ebben az idényben.
Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
14 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
38 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
47 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 1–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
1 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik