Vargabetűvel a műtőasztalig

2003.01.30. 21:15
Címkék
Ahogy maga az érintett fogalmaz, kezdjük a kályhától. Miért is van az, hogy az utóbbi öt év legeredményesebb magyar férfi súlyemelője orvosról orvosra jár, és senki sem tud segíteni rajta? Szomorú, de a két esztendeje Trencsénben Európa-bajnoki ezüst- (lökésben), valamint bronzérmet (összetettben) szerző, olimpiai hatodik Kovács Zoltán (105 kiló) lába csak fáj és fáj, így aztán nem csoda, hogy a 2001-es törökországi világbajnokságon és a tavalyi kontinensviadalon is leszerepelt, a novemberi varsói vb-t pedig kihagyta. Tehát, akkor a kályha…"Már Trencsén előtt fájdogált a lábszáram, de nem tűnt komolynak a dolog – kezdte a BKV Előre versenyzője. – Tovább dolgoztam, ami újabb terhelést jelentett, és rosszabbodott az állapotom. Az antalyai világbajnokság előtt már nagyobb pihenőket kellett tartanom egy-egy keményebb edzés után, ami viszont nem volt járható út. A tavalyi Európabajnokságon még elindultam, aztán május–júniusban egy hosszabb vizsgálat kiderítette, hogy tulajdonképpen fáradásos törés fedezhető fel a sípcsontomon. A diagnózis után tovább folytatódott a kálváriám, hiszen jártam vagy tizenkét orvosnál, és tizenhárom megoldási lehetőséget hallottam tőlük. Ha mondjuk négyüknél a műtét vetődött fel mint lehetőség, annak véghezviteléről négy véleményük volt.”Kovács két-három hete unta meg a specialisták speciálisan különböző megállapításait, és úgy döntött, hogy a sok orvos közül felkeresi azt, aki korábban a legszimpatikusabbnak tűnt neki. Az illető szakember szerint ritkán előforduló problémával küzd a korábban rettegett súlyemelő, de igenis meggyógyulhat az átkozott sípcsont."A jövő héten még lesz két vizsgám a jogi egyetemen, aztán befekszem a kórházba, hogy minél előbb túl legyek az operáción – folytatta Kovács. – A doktor úr szerint négy-hat hét alatt rendbe jöhetek, összeforrhat a csont. Sok időt vesztettem a huzavona miatt, ha előbb lépek, talán már a varsói vébén is ott lehettem volna. Nagyon remélem, az olimpiára kvalifikáló vancouveri világbajnokságon már hasznos tagja leszek a válogatottnak.”Eb-ezüstérmesünk egy ideje csak távolról nézi a tárcsákat, de – szavaival élve –nyáron azért lejárt néha "bohóckodni” a konditerembe, hiszen már nagyon bizsergett a tenyere. És ha a sportban mostanság nem is lelhette örömét, a tanulásra több ideje jutott, a mázsák megmozgatása helyett az agytornát élvezte.
Legfrissebb hírek

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
1 perce

A FIFA tanácsának japán tagja is indul Infantino ellen

Minden más foci
10 perce

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
43 perce

Rajtuk keresztül vezet az út az A-ligába – íme, a grúz és az északír keret

Magyar válogatott
56 perce

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
1 órája

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
1 órája

Feltűnt a láthatáron az orosz zászlóshajó, de egyelőre nem tudni, mikor ér partot

Jégkorong
1 órája

2030-ig hosszabbított Raphinhával a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája