Del Pieróra kihagyás vár

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2003.02.03. 21:16
Címkék
Hétfőn délelőtt újabb kispad "borult fel a Serie A-ban: a Piacenza vezetősége közölte, hogy felmentette tisztségéből Andrea Agostinellit, a gárda edzőjét. A fiatal trénernek azért kell elbúcsúznia, mert a piros-fehérek szombaton hazai pályán 41-es vereséget szenvedtek a Bresciától, és a táblázaton visszacsúsztak a biztos kiesést jelentő 16. helyre.
A Piacenza ráadásul nyolc forduló óta nem nyert, legutóbb még november 24-én diadalmaskodott a Torino ellen. Agostinelli egyébként a negyedik A-ligás mester, akit menesztenek Camolese (Torino), Dominissini (Como) és Colomba (Reggina) után, az utódja pedig Luigi Cagni lesz, aki tíz éve már dolgozott ennél az egyesületnél (sőt, ő volt az, aki a klub történetében először feljuttatta a gárdát a Serie A-ba), legutóbb pedig a másodosztályú Sampdoriát irányította.Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen súlyos Alessandro Del Piero sérülése. A Juventus támadója az Atalanta elleni vasárnapi bajnoki utolsó perceiben szenvedett izomszakadást, de az orvosok csak kedden tudják megmondani, hogy várhatóan mikor térhet vissza. A játékos azt reméli, hogy egy hónap múlva újra Marcello Lippi rendelkezésére állhat, de a pesszimista jóslatok szerint akár két hónapos is lehet a kényszerpihenő. (Ebben az esetben Alex kénytelen lenne kihagyni az első két tavaszi BL-fordulót, valamint az Inter elleni márciusi bajnoki rangadót.)Apropó, Inter! A kék-feketék vasárnap este meggyőző játékkal verték meg 2–0-ra a sereghajtó Torinót, ám Hector Cúper szerint ez nem jelenti azt, hogy a bajnoki címért most már csak a két milánói gárda van versenyben: "Biztos vagyok benne, hogy nem kettős versenyfutás következik az előttünk álló fordulókban. A Juventus Del Piero nélkül is veszélyes maradt, és én még nem írnám le a Laziót sem, amely nagyon közel van hozzánk. A lényeg persze, hogy mi jól játsszunk, és vasárnap a Torino ellen időnként már egészen szép megoldásokat lehetett látni, elsősorban Recobától.”Szépen fogynak a jegyek a február 12-én Genovában megrendezendő Olaszország–Portugália barátságos mérkőzésre, hétfőig már 12 000 belépő kelt el. Az olasz sajtó egy része szerint Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány jól tenné, ha Del Piero sérülése és Totti gyenge formája miatt a sokadvirágzását élő Roby Baggiót hívná meg a keretbe, de nagyon csodálkoznánk, ha a szakvezető valóban számítana a Brescia játékmesterére.
Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
14 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
38 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
47 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 1–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
1 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik