Totti és Vieri is felépült

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2003.02.14. 21:38
Címkék
Lehet, hogy Giovanni Trapattoninak igaza volt!? Az olasz válogatott szövetségi kapitánya a portugálok elleni barátságos mérkőzés után közölte, hogy nem esne jól neki, ha Totti és Vieri, a találkozót sérülés miatt kihagyó két sztár a hét végi bajnoki fordulóra "váratlanul felépülne és pályára lépne.
Márpedig nagyon úgy tűnik, hogy megtörténik, amit Trap nem szeretett volna, ugyanis igen valószínű, hogy Christian Vieri pályára lép a szombat délutáni Chievo–Inter rangadón, Francesco Totti pedig néhány órával később a Roma–Brescia összecsapáson "tűnhet fel”."Vieri térde újra egészséges, bár még nem százszázalékos az állapota – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Hector Cúper, az Internazionale argentin mestere. – Szombaton már mindenképpen pályára léphet, még akkor is, ha nem biztos, hogy végigbírja a kilencven percet. Vele, Recobával, Kallonnal és Batistutával jó esélyünk van a Chievo ellen, igaz, a veronai gárda a bajnokság egyik legegységesebb együttese, ráadásul egyszerre általában négy játékossal rohamoz, ami teljesen kiismerhetetlenné teszi a játékát.”Végül Cúper azt is elárulta, ha Córdoba felépül, akkor valószínűleg ő kap helyet a kezdőben a balhátvéd posztján a fiatal Pasquale helyett.Cúper szavaihoz kísértetiesen hasonló mondatok hagyták el Fabio Capello száját nagyjából ugyanabban az időben, csak néhány száz kilométerrel délebbre, amikor a Roma mestere a Brescia elleni szombati összecsapásról szólt: "Totti tagja a Brescia elleni keretnek, mert szinte tökéletesen felépült a sérüléséből. Ô nagyon szeretne játszani, de csak az utolsó pillanatban döntöm el, hogy a kezdőbe jelölöm vagy a kispadra.” (Ha Totti mégsem kezdene, akkor valószínűleg a Chievótól igazolt Massimo Marazzina lenne a harmadik csatár Montella és Delvecchio mellett.)Capello azt is elmondta, hogy Emerson a brazil válogatott szerdai kínai találkozóját követő hosszú útnak a fáradtsága ellenére az első perctől kezdve játszani fog, mert a keddi BL-mérkőzést eltiltás miatt úgyis ki kell hagynia, és azt is megjegyezte, hogy nem fél a Bresciának néhány hete visszaadott Guardiola "bosszújától”.Végül egy hír a másodosztályból: az olasz szövetség fegyelmi bizottsága másodfokon két és fél hónapra eltiltotta Zdenek Zemant, a Salernitana volt edzőjét, aki élesen bírálta a doppingügyet és a szövetség tevékenységét.
Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
16 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
40 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
48 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 1–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
1 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik