A Torino bízik a csodában

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
2003.02.18. 21:49
Címkék
A Torino szerdai edzésén megjelent a klub teljes vezérkara, hogy éreztesse a játékosokkal: mellettük áll, és még bízik a bentmaradásban. Sőt, Romero és Ciminelli úr, a bordó klub két első embere kijelentette, hogy speciális prémiumot ajánlott fel arra az esetre, ha a csapatnak sikerül megkapaszkodnia a Serie A-ban. "Úgy gondoljuk, hogy a jelenlegi edző, Ulivieri úr és a jelenlegi keret alkalmas arra, hogy a Torino a következő idényt is a legjobbak között kezdhesse meg. Úgy láttuk, hogy a futballisták is hisznek a bentmaradásban, mi pedig ahogy lehet, segítjük őket” – jelentette ki az elnök és a többségi tulajdonos.Az említett edzésen egyébként kiderült, hogy a fiatal Balzaretti továbbra is sérült, az uruguayi Magallanes pedig derékfájás miatt nem tudott tréningezni. Jó hír viszont, hogy a hetek óta hiányzó Comotto újra együtt mozgott a többiekkel. Mint ismeretes, a Toro jelenleg a Serie A 17., azaz utolsó előtti helyén áll 13 ponttal, kilenc pontra a bentmaradást jelentő 14. pozíciótól.A Chievo játékosai és vezetőségének tagjai igen szomorúan vették tudomásul, hogy az Inter "alkalmazottai” úgy vélik: a játékvezető miatt kaptak ki a szombat esti bajnokin a veronaiaktól. "Szerencsére vasárnap estére Moratti elnök úr lehiggadt, és ekkor végre elismerte, hogy a Chievo legalább az első félidőben jobban játszott az ő csapatánál – jelentette ki Luigi Delneri, a Chievo mestere, aki szerint ha a két gárda tízszer megmérkőzik egymással, akkor abból kilencszer az Inter nyer. – Én megértem a kék-feketék csalódottságát, de tudomásul kell venniük, hogy ilyen a futball, néha a kiscsapat is nyerhet nagy meccseket.”Végül Delneri elmondta: "Nagyon sajnálom, hogy Giacinto Facchetti, az Inter alelnöke, akit kiváló játékosnak tartottam, a szünetben berontott a játékvezetők öltözőjébe, mert ezt nagyon súlyos cselekedetnek tartom.”Az olasz szövetség egyébként 5000 euróra büntette és március 3-ig eltiltotta Facchettit, akiről bebizonyosodott, hogy az első félidő után valóban tiltakozott a bíróknál a csapata ellen megítélt két tizenegyes miatt.
Legfrissebb hírek

A félidőben 1–0-ra vezet Svájc

Foci vb 2026
17 perce

Jelzett a chip a labdában: ezért fújták vissza a horvátok gólját a 103. percben – videó

Foci vb 2026
41 perce

Manzambi zseniális szólója után már vezet is Svájc Algéria ellen

Foci vb 2026
50 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Svájc–Algéria 2–0

Foci vb 2026
1 órája

A portugál játékosok Diogo Jota mezével tartottak megemlékezést a továbbjutás után

Foci vb 2026
1 órája

Cristiano Ronaldo: Nem hozok meggondolatlan döntéseket, majd a vb után megmondom, hogyan tovább

Foci vb 2026
1 órája

Fotók: Modric búcsúja, Cristiano Ronaldo „Bielsája” és megemlékezés Jotáról

Foci vb 2026
2 órája

Statisztika: 31. lövésével megvan Cristiano Ronaldo első gólja a vb egyenes kieséses szakaszában

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik