BL, D-csoport - Még mindenki reménykedik

2003.02.20. 22:39
Címkék
Sem Bázelben, sem La Corunában nem hajlandóak úgy értekelni a meglepő eredményt, mint a svájciak Juventusnak adott "ajándékát”. Ezzel szemben a december 11-e óta tétmeccset nem is játszó győztesek vérszemet kaptak, a vesztesek pedig azt hangoztatják: még semmi sincs veszve."Különleges, csodálatos este volt. Nem volt könnyű, mert óriási volt az iram, és rengeteg helyzet adódott itt is, ott is. De szerencsére a játékosaim mindent úgy csináltak, ahogy kértem. Nagyon fontos siker ez, mert önbizalmat ad a későbbiekre, elsősorban a jövő heti, spanyolországi visszavágóra. Rettentően motiváltak vagyunk, biztos vagyok benne, hogy itthon a Juventus ellen is jól fogunk szerepelni. Ha valóban így lesz, még bármi előfordulhat” – dörzsölte a kezét Christian Gross, a Basel szakvezetője.Javier Irureta, a Depor edzője csalódottnak tűnt, de egyelőre nem adja fel. "Tudtuk, hogy kemény lesz, mert láttuk, milyen rossz a pálya és mennyire hideg van. A Basel jó csapat, meggyűlt vele a bajunk. Azonban még semmi sem dőlt el, ha a jövő héten nyerünk, ugyanott leszünk, mint voltunk. Meg aztán ne feledjük, hogy a Juvénak is kell majd itt játszania” – mondta Irureta.Tudta-e, hogy…

…a 40 évesen és 51 naposan pályára lépő Donato a Bajnokok Ligája történetének második legöregebb játékosa? A Deportivo La Coruna brazil születésű futballistája egy félidő erejéig volt részese a Basel elleni "megaláztatásnak”.
A meccs számokban
Basel Depor
Lövési kísérletek 14 16
Kapura lövések 7 8
Szögletek 5 6
Szabálytalanságok 16 12
Leshelyzetek 4 1
Labdabirtoklás (%-ban) 51 49
Legfrissebb hírek

Varázslatos est Dunaszerdahelyen, nyert a DAC a Kassa ellen

Minden más foci
4 perce

Finn cserejátékosa góljával került előnybe a Puskás Akadémia Kisvárdán

Labdarúgó NB I
10 perce

Úszás: évjáratos csúcsokkal zárult az ob

Utánpótlássport
11 perce

Rövid pályás úszó ob: századok döntöttek nyolcszázon

Úszás
16 perce

Max Verstappen is köszöntötte Willi Orbánt a 400. lipcsei tétmérkőzése alkalmából

Légiósok
16 perce

Női kézilabda BL: Kuczoráék nagy verést kaptak Brestben

Kézilabda
29 perce

Alcaraz és Shelton vívja a döntőt a párizsi mestertornán

Tenisz
30 perce

Zemplén rali: Vincze Ferenc lépéselőnyben

Egyéb autó-motor
48 perce