Sportlövészet - Veszélybe került az eredeti célkitűzés

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2003.02.20. 21:13
Címkék
Mint ismert, Igaly Diána és Sidi Péter szerzett elsőként olimpiai kvótát a 2004-es athéni játékokra a magyar sportolók közül. A sikeres folytatásról esett szó a Magyar Sportlövő Szövetség és a MOB képviselői között a csütörtök délelőtti egyeztető megbeszélésen.
Miután a részvétel kivívása talán a sportlövőknél a legbonyolultabb, hiszen sok versenyen való indulást igényel, igen költséges is. Ennek megfelelően a lövők idén erre 7.5 millió forintot kaptak. Az idei évre előirányzott teljes támogatásuk egyébként – a MOB közreműködésével – közel hatvanmillió, s a korábban igényelt Sius Ascor lőberendezések beszerzésére további tizenötmilliót szavaztak meg számukra. Ebből a támogatásból Krzyzewsky Miklós elnök véleménye szerint azonban a szövetség nem tudja teljesíteni vállalt kötelezettségeit. Az eredeti célkitűzés, miszerint további hét-nyolc versenyző szerezze meg a kvótát, revidiálásra szorul. Molnár Zoltán ügyvezető igazgató ezek után pontos versenyeztetési terv készítésére kérte fel a szövetség vezetőit, az igényelt költségek megjelölésével. Mindezt majd a MOB elnökségének legközelebbi ülése elé terjeszti, és a testület döntését kéri. Az egyeztetés során az is elhangzott, hogy mindenképpen bizonyos kompromisszumokra van szükség. Arra ugyanis, hogy a szövetség által jelenleg menedzselt 17-18 lövő az olimpia műsorán szereplő tizenhét szám valamennyi hivatalos világversenyén, a távoli földrészeken rendezendő Világkupákon ott legyen, jelenleg kevés az esély. Az egyeztetés során a Marczibányi téri lőtér helyzete is napirendre került. Füleki András, a minisztérium főosztályvezetője megjegyezte, hogy először a tulajdonviszonyokat kellene tisztázni, hiszen addig a minisztérium nem tud érdemben segíteni. A gondokat az is növeli, hogy több szakág a nemzetközi gyakorlatra hivatkozva önálló szövetséget alakított, és nem fogadja el a Magyar Sportlövő Szövetség irányítását. A vitát jogi úton kívánják tisztázni.
Legfrissebb hírek

A PSG örökös szerződést kínál Luis Enriquének – sajtóhír

Francia labdarúgás
45 perce

Callan Rydz Kovács Patrik után a 22. kiemeltet is legyőzte a darts-vb-n

Egyéb egyéni
54 perce

Brazília: nemcsak a pályán, az átigazolási piacon is remekelt a Flamengo

Minden más foci
1 órája

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
1 órája

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
1 órája

Vas Blanka második lett a zolderi terepkerékpáros versenyen

Kerékpár
1 órája

Vívás: Gachályi Gréta mosolygósan ülhet a karácsonyi asztalhoz

Utánpótlássport
2 órája

A Nyíregyháza január 2-án kezdi a felkészülést, majd Törökországba utazik

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik