Lelőttem az utódom?

CS. G.CS. G.
Vágólapra másolva!
2003.02.21. 22:17
Címkék
A Times ma utcára kerülő magazinjában meghökkentő állításokkal rukkol ki Sir Alex Ferguson, aki egy terjedelmes interjúban azt állítja: amíg nem gondolta meg magát az MU-menedzserséget illetően, addig Sven-Göran Eriksson volt a kiszemelt utódja.
Ferguson szerint az MU tárgyalt a svéddel
Ferguson szerint az MU tárgyalt a svéddel
Ferguson szerint az MU tárgyalt a svéddel
Ferguson szerint az MU tárgyalt a svéddel
Ferguson szerint az MU tárgyalt a svéddel
Ferguson szerint az MU tárgyalt a svéddel
Az utóbbi időben mértani pontosságú cipőlövéseivel is feltűnést keltő manchesteri mágus közölte, hogy szerinte az United vezérkara mindenben megegyezett a válogatott szövetségi kapitányával, aki készségesen otthagyta volna a nemzeti együttest az MU-ért: "Konkrétan nem tudnám alátámasztani, ám biztos vagyok abban, hogy Erikssonnal állapodott meg a vezetőség. Szerintem kezet is adtak egymásnak, jóllehet papírra nem fektettek semmit, hiszen Eriksson még a válogatott élén állt.”
Minthogy Ferguson végül úgy döntött, mégiscsak marad, s újabb hároméves szerződést kötött az MU-val, Eriksson szintén aláírhatott egy újabb kontraktust az angol szövetséggel. Más kérdés, hogy a skót tüzet nyitott a svédre: "Azt hiszem, a United igazgatói számára Eriksson eszményi megoldás lett volna: nem mond ellent, mindenre bólint, semmi különös nem történik. Sosem változtat, csak vitorlázik, amerre a szél viszi, senkivel sem rúgja össze a port. A meccsek után rendszerint közli, hogy »az első félidőben jól játszottunk, a másodikban már kevésbé, ettől függetlenül elégedett vagyok az eredménnyel.« Úgy gondolom, emiatt szerették volna őt kinevezni az MU főnökei, ha értik, mire gondolok. Eriksson, akit mindenki elfogad.”
Hogy ezután lesz-e még Erikssonból MU-menedzser, majd kiderül. Egy biztos, a William Hill-fogadóiroda az első idézetek megjelenését követően javította a svéd esélyeit a Ferguson-utódlásról szóló fogadási ajánlatánál: 9:2 helyett immáron csak 7:2-es oddsot kínálnak a bukik. Fő esélyesként továbbra is a Celtic edzőjét, Martin O’Neillt emlegetik, de a Middlesbrough-t vezető Steve McClaren és a Romával szenvedő Fabio Capello is szerepel az "élcsoportban”.

Tv: a Sport1 ma 12.45-kor élőben közvetíti a Bolton– Man. United, 17.45-kor felvételről pedig a Man. City–Arsenal bajnokit
Legfrissebb hírek

Sport témájú alkotások is szerepelnek a 45. Magyar Filmszemlén

Egyéb egyéni
3 perce

Nem bünteti meg 400 ezer euróra Vargáékat az AEK tuajdonosa

Minden más foci
9 perce

Az MBH Bank csapata is indul a Strade Bianchén március elején

Kerékpár
30 perce

Ifjúsági BL: Kovács Bendegúz triplázott a Dortmund ellen

Légiósok
31 perce

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
31 perce

Aczél Zoltán állásába került a Szeged rossz kezdése – hivatalos

Labdarúgó NB II
54 perce

A Williams új külsőt villantott a 2026-os idény előtt – videó

F1
1 órája

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik