Budapesti sztárok a hoki őshazájában

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.02.24. 21:23
Címkék
Ha Kanada, akkor hoki. Amennyiben e kijelentés örök érvényű igazságtartalmát bárki is megkérdőjelezné, annak elég lenne csak egyszer eljönnie így február közepe táján Quebecbe. A városban ugyanis 1960 óta mindig ebben az időben rendezik meg azt a nemzetközi gyerektornát, amit a helyiek nemes egyszerűséggel csak világbajnokságnak hívnak. Persze, nem minden ok nélkül: az idei 44. Pee-Wee (ez a hivatalos neve) tornán száztíz 13 éves gyerekekből álló csapat indul, mégpedig hat különböző kategóriában. A legjobbak az A-, a mezőny gyengébbik fele pedig a C-csoportba kapott besorolást. A 13 évesekből álló mezőny egyetlen kakukktojása éppen egy magyar csapat, a Budapest Stars: a Kercsó Árpád irányította együttes a rajt előtt nem kapott pontos információkat, így egy esztendővel fiatalabb gyerekekből álló gárdával érkezett az észak-kanadai városba, ahol ráadásul a B-kategóriába kapott besorolást. Amint a szakember elmondta, ebben az életkorban egy esztendőnyi különbség nagyon sokat számít, ami a pályán is látható volt: az ellenfelek többsége majd egy fejjel magasabb volt a magyaroknál. A "sztárok” azonban így sem okoztak csalódást, sőt… Igaz ugyan, hogy a kategória végső győzelmére is esélyes amerikai Hershey-től 5–1-re, és az ugyancsak bombaerős kanadai Monctontól 4–2-re kikaptak, ám az osztrák válogatott elleni 2–2 már jelezte, tud valamit az új Kercsó-csapat. Aztán következett két győzelem – a kanadai Montreal Jetset 1–0-ra verték, a finn Jaahalaanka ellen pedig 3–0-ra nyertek a budapestiek –, a Quebec Frontenackal szemben 0–0-ra végeztek, majd a büntetőlövésekkel 3–2-es vereséggel búcsúztak a világbajnokságtól. A hat mérkőzésen a Budapest Stars csapatának góljait Pavuk (2), Maszlov (2), Győri (2), Bartalis (2) és Gyarmati szerezték, míg az előkészítésben Pavuk (3), Dancsfalvi (3), Maszlov (2), Gyarmati (2), Győri és Paukovics jeleskedtek. Az eredmények önmagukért beszélnek, ráadásul mindezt a hoki őshazájában produkálta a Budapest Stars, amelynek teljesítményét – figyelembe véve a korkülönbséget – a helyiek is elismerték. Márpedig ez mindennél többet mond…
Legfrissebb hírek

Futsal vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
2 perce

Valverde távoli góljával vezet a Real Madrid Valenciában

Spanyol labdarúgás
7 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
12 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
31 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
34 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
56 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
1 órája

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
1 órája