Jégkorong - Fektiék kiestek

VAS ANDRÁSVAS ANDRÁS
2003.03.18. 22:16
Címkék
A külhonban edződő magyarok közül ketten léptek jégre a közelmúltban. Fekti Bálint számára véget is ért az idény. A finn elitligás Helsinki IFK junior B-csapatában pallérozódó csatár társulata ugyanis elvérzett a negyeddöntőben a TuTo ellenében.
Az odavágón a fővárosiak kétgólos előnyt harcoltak ki, ám a második meccsen a turkuiak két perccel a vége előtt a maguk javára fordították a párharcot – Fekti egy assziszttal és egy kiállítással vétette magát észre –, így a HIFK nem jutott az elődöntőbe. Fekti ennek ellenére kiváló szezont tudhat maga mögött, melynek ékes bizonyítéka, hogy a szakvezetők jövőre egy korosztállyal fentebb, a 20 évesek között kívánják szerepeltetni. A negyeddöntőnél tartanak az osztrák bajnokságban is, ahol az alapszakasz utolsó helyén végző Gunz EHC Lustenau, Fekete Dániel csapata az első helyezett Black Wings Linzcel küzd a négy közé jutásért. Az első összecsapáson eltűntek a gárdák közötti erőkülönbségek, a vorarlbergiek az utolsó pillanatig nyílttá tudták tenni a meccset, s csak minimális különbséggel maradtak alul a bajnoki cím egyik fő várományosával szemben. Ausztria
Uniqa Liga. Rájátszás. Negyeddöntő. 1. mérkőzések: Black Wings Linz–Gunz EHC Lustenau (Fekete Dániel) 2–1, Heraklith Villacher SV–Vienna Capitals 3–1, TWK Innsbruck–Graz 99ers 9–3, Supergau Feldkirch–Klagenfurter AC 1–3

Finnország
SM-liiga. Junior B-korosztály. Rájátszás. Negyeddöntő. 1. mérkőzés: Helsinki IFK (Fekti Bálint)–TuTo Turku 5–3. 2. mérkőzés: TuTo Turku–HIFK (Fekti: 1 assziszt) 7–4. Tj: TuTo 10–9-cel
Legfrissebb hírek

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
6 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
6 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
6 órája

Mindhárom élvonalbeli csapat továbbjutott szombaton az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
6 órája

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
6 órája

Szélesi Zoltán: A kapott gólnál sajnos a saját dolgunkat nehezítettük meg

Labdarúgó NB I
6 órája

Bánusz döntetlennel, Dudin és az Európa-bajnok Blübaum is győzelemmel kezdett a rangos nagykanizsai sakktornán

Egyéb egyéni
7 órája