Kiss: Egyszerűen szeretek futni

– Alaposan túlszárnyalta korábbi önmagát!
– Mint minden sportnak, ennek is az a lényege, hogy legyőzzük önmagunkat – vallja Kiss Zoltán.
– No de ennyivel?!
– Az ultrafutók olyanok, mint a jó bor, minél öregebbek, annál jobbak. Én még csak harmicnégy éves vagyok, bőven van időm fejlődni. No és azt se felejtse el, hogy ez nem olyan, mint egy olimpiai felkészülés, aminek a végén valaki bajnok lesz, bezsebel egy zsák pénzt, majd abbahagyja, akár húszévesen. Ez életforma, életfilozófia. Egyszerűen szeretek futni, szeretem kipróbálni, hol vannak a határaim.
– De azért mindemellett ez verseny is. Tényleg, ebben a számban mennyi a világcsúcs?
– Négyszázhuszonhárom kilométer. Egy Jaroslav Kocourek nevű cseh ember tartja. A hétvégi versenyen egyébként ott volt, nagyon jót beszélgettünk a végén. Azt mondta, idővel majd megdönthetem a rekordját… Ezt egyelőre nehéz elképzelnem, de korábban a mostani teljesítményem is elérhetetlennek tűnt, és most tessék, megcsináltam.
– Gondolom, mostanában nem a futás tölti ki napjai nagy részét.
– Egy darabig most nem fog hiányozni. De mivel nincs kocsim, mindenhová gyalog járok. A napi egy-másfél órás gyaloglás meg pont elég arra, hogy karbantartsa a szervezetemet. Az elsődleges cél most a regeneráció. Sokat járok gyógyfürdőbe. A legfontosabb, hogy kipihenjem azt a hatalmas terhelést, amelyet a verseny két napja alatt a szervezetem kapott.
– Mikor indul legközelebb versenyen?
– Meghívásom van a franciaországi Surgeres-be, ez a viadal május első hétvégéjén lesz. Bár a brnói futás során végig úgy éreztem, semmi értelme sem lenne elmenni Franciaországba, az utolsó kilométereken a magyar zászlóval futva, meg a dobogón állva ez az érzés egy pillanat alatt elszállt. Meg aztán én úgy gondolom, hogy a testem emlékszik azokra az ingerekre, amelyeket kapott ezen a kétnapos versenyen, nem kell újratanulnia mindent. Éppen ezért nem is sietek elkezdeni a futóedzéseimet.
– Mennyit kell edzeni egy ilyen teljesítményhez?
– Lehet, hogy meglepő, amit mondok, de én egy héten csak kétszer futok sokat. Mivel dolgozom, főként a hétvégéken tudok időt szakítani a hat-nyolc órás futásaimra. Szombaton és vasárnap általában nekiállok, és meg sem állok ötven-hetven kilométerig. De igazából ezek a futások csak alapot adnak, a nagy dolgok úgyis a versenyen dőlnek el, és ezek az ember akaraterején múlnak. Úgy érzem, még vannak tartalékaim.