Az ötödik aranyéremért szállnak harcba a Vitézek

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.03.28. 22:27
Címkék
A hét végén indul a tavaszi bajnokság, ismét pattog a tojáslabda a rögbiseknél. Az NB I toronymagas esélyese az Esztergomi Vitézek együttese, amely az ősszel százszázalékos mérleggel, tíz ponttal zárt, megelőzve a tabellán a hatpontos Battai Bulldogokat és Fehérvárt, a négypontos Kecskemétet, a kétpontos Elefántokat és a pont nélküli Budapesti Exiles együttesét. "Egyértelműen a zsinórban ötödik bajnoki címünk megszerzése a cél – kezdte értékelését Neuzer András, a klub elnöke, a magyar válogatott szövetségi kapitánya. – Meglepetés lenne, ha nem a maximális húsz ponttal zárnánk a bajnokságot, bár az is igaz, hogy egy-egy vereség mindig becsúszhat.”Sokkal nagyobb megpróbáltatások várnak a Vitézekre az európai porondon. A Közép-Európai Kupában nincs esély a továbbjutásra, de az új sorozatban, az Európa Kupa regionális küzdelmeiben értékes tapasztalatot szerezhetnek a nemzetközi mezőnyben. "Ebben az új sorozatban a régiók küzdenek egymással. Az együtteseket a bajnokcsapatok játékosai alkotják, legfeljebb négy, más csapatban szereplő játékossal megerősítve. Az első fordulóban a Royal Belgrade-ra épülő szerb-montenegrói régió csapatával játszunk, méghozzá idegenben. Nehéz lesz, de ha sikerül bejutnunk a második fordulóba, ami a csapat minimális célkitűzése, akkor az oroszokkal, portugálokkal, grúzokkal, olaszokkal vagy spanyolokkal mérkőznénk, ami óriási dolog lenne a sportág hazai fejlődése szempontjából.”A hét végén az esztergomiaknak még a honi bajnokságra kell összpontosítaniuk. Alaposan megfiatalított csapatukkal gyakorolhatnak az európai kupameccsekre. A többiek – elsősorban a székesfehérváriak és a kecskemétiek – azon lesznek, hogy elrontsák a vitézek százszázalékos mérlegét és békés gyakorolgatását.
Legfrissebb hírek

Auston Barnes: Sokat jelent a Falco elleni siker

Kosárlabda
5 perce

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
18 perce

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
4 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
7 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik