Románia - Iordanescu mégis marad

2003.04.02. 22:27
Címkék
Továbbra is Anghel Iordanescu a román válogatott szakvezetője. Mircea Sandu szövetségi elnök meggyőző munkájának hatására, valamint annak tudatában, hogy idő előtti felállása esetén vissza kell fizetnie a 250 ezer dolláros szerződésének eddig átutalt részét, a "Tábornok vállalta, hogy folytatja a megkezdett munkát.
Sandu egyébként cáfolta, hogy az eltelt három napban másik edzővel tárgyalt volna a szövetségi kapitányi poszt betöltéséről, Iordanescu pedig azzal indokolta döntése megváltoztatását, hogy távozása a nagyobbik rossz lett volna a játékosok számára. Ugyanakkor fenntartotta a mérkőzés utáni nyilatkozatát, miszerint a felelősöknek bűnhődniük kell. "Három nagyon nehéz napot éltem át, mert a családom is amellett volt, hogy ne adjam fel” – magyarázkodott Iordanescu. A szakember bejelentette, hogy megpróbálja meggyőzni a visszavonulását ugyancsak bejelentő Gheorghe Popescut, változtassa ő is meg az elhatározását, mert még nem vesztek el a továbbjutási esélyek. "Hasonló a helyzetem, mint 1993-ban, amikor először lettem a válogatott edzője. Akkor is győznünk kellett a három hátralévő mérkőzésen, hogy kijussunk az amerikai vébére” – emlékezett Iordanescu. Iordanescu visszatérésében a pletyka szerint a politika is derekas szerepet vállalt, jelentős nyomást kellett elviselnie Mircea Sandunak. Persze akad vélemény az ellenkező oldalról is, így például a kormánypárt főtitkára, Cosmin Gusa szomorúnak nevezte, hogy Iordanescu nem maradt meg a "becsületes” lemondás mellett. Sandu szerint viszont Gusa egyszerűen "nem nyilváníthat véleményt futballügyben”.A kormány azonban nem szándékozik teljesen "megbocsátani” a futballszövetségnek. Georgiu Gingaras sportminiszter bejelentette, tíz napon belül vizsgálatot indítanak a szövetség pénzvitelét ellenőrizendő. Azt is megvizsgálják, hogyan járult hozzá a FRF a Nemzeti stadion modernizáláshoz. A kormányülésen ugyanakkor felbontották a játéktér felújításával megbízott Construct Project céggel kötött szerződést, sőt, a gyepszőnyeg "gyilkosainak” még az előleg 80 százalékát is vissza kell fizetniük.
Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
3 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
3 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
4 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
4 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
4 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
4 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
4 órája