2. csoport - Egy csiga sebességével "száguldoztak” a dánok

2003.04.03. 20:24
Címkék
Görög sorstragédia hangulatához hasonlítható az, ami Dániában uralkodik. A románok bukaresti eltángálása után nem volt ember az országban, akinek Bosznia-Hercegovina neve hallatán eszébe jutott volna az esetleges hazai vereség, erre tessék, sima 02 lett a vége. 1999 márciusa óta ez volt a nemzeti tizenegy első veresége a koppenhágai Parken-stadionban, a Berlingske Tidende című napilap szerint pedig 1998 óta a legrosszabb produkciója.
"Az első félidő valóságos szégyene volt a dán labdarúgásnak, míg a második egyszerűen csak pocsék játékot hozott. A válogatott semmiben sem emlékeztetett futballcsapatra. A védelem bizonytalankodott, a középpálya eltűnt, a csatárok veszélytelenek voltak” – siránkozik az újság.A Jyllands-Posten nevű orgánum arról értekezik, hogy a játékosoknak gyakorlatilag semmi sem sikerült, "kollektív összeomlásként” aposztrofálva a látottakat. Az Ekstra-Bladet fellengzős szavakkal – "a palota leomlott, a mágia tovatűnt” – utal arra, mivé lett a romániai csoda, egyúttal emlékeztet rá, hogy Dánia 19 mérkőzés óta kapott ki először Eb- vagy vb-selejtezőn. Egy másik lap, a BT külön kiemeli, hogy Thomas Gravesen és Claus Jensen egyszer sem volt képes "egy csiga tempójánál magasabb sebességi fokozatba kapcsolni”. "Sem fizikailag, sem mentálisan nem voltunk megfelelő állapotban” – nyilatkozta letörten a szövetségi kapitány, Morten Olsen.Hihetetlen, bravúros, fantasztikus – ezekkel a szavakkal kommentálja a bosnyák média a válogatott szerda esti, koppenhágai diadalát. Blazs Szliskovics szövetségi kapitányt, aki néhány hete még a lemondását fontolgatta, nemzeti hősként ünneplik. "Nem kis dolog legyőzni a világ élmezőnyébe tartozó dán tizenegyet, méghozzá a saját stadionjában. Azt hiszem, lebecsültek bennünket” – mondta a szakember. A szarajevói Oslobodjenje című napilap "A nagy szív nagy győzelme” címmel ír a válogatott eddigi legjelentősebb sikeréről. "Még sohasem játszott ilyen jól és éretten a csapatunk, amely ezután esélyes a továbbjutásra” – írja a legtekintélyesebb bosnyák lap. A Dnevni Avaz című újság a skandináv országokból érkező bosnyákokkal is foglalkozik (akik mellesleg állandó petárdázásukkal a mérkőzés folytatását is veszélybe sodorták). A lap őket is "hősöknek” tekinti, csak a dán himnusz alatti füttykoncertjüket rója fel nekik, ugyanakkor elítéli a dán rendőröket, akik "brutálisan” bántak el velük. Azonban "ez sem akadályozta meg őket abban, hogy tizenkettedik játékosként segítsék kedvenceiket”.
Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
5 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
5 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
5 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
6 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
6 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
6 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
6 órája