4. csoport - Wislások nagyszerű napja

2003.04.03. 20:18
Címkék
Lengyelország állt a magyar válogatottat is soraiban tudó csoport élére, miután edzőmérkőzésnek is beillő kilencven perc során öt, válasz nélküli gólt vágott a jobb sorsra érdemes San Marinó-iak kapujába.
Pawel Janas hazai pályán játszó alakulata nem várt sokat a miniállam reteszének feltörésével, a Wisla Kraków nagy formában lévő bekkje, Miroslaw Szymkowiak már a harmadik percben bevette Federico Gasperoni kapuját, méghozzá húsz méterről leadott lövésből. Még 30 perce sem volt játékban a labda, amikor Gasperoni már másodszor szedhette ki a hálójából, ezúttal a szintén wislás Kamil Kosowski távoli bombáját követően.Ezzel még korántsem volt vége a krakkói egyesület játékosai által prezentált díszelőadásnak, a második félidőben Marcin Kuzba kétszer is beköszönt, azután, hogy mindkét alkalommal Macej Zurwskival játszott öszsze. E két gól között jutott hely a Herthában légióskodó Bartosz Karwan találatának is, ám a kiütéses győzelem ellenére nem lehetett felhőtlenül boldog a lengyel kapitány, ugyanis Emmanuel Olisadebe és Jacek Bak is sérülés miatt volt kénytelen cserét kérni.Lengyelország–San Marino 5–0 (2–0)
Ostrowiec, 6 000 néző
V: Lojzu (ciprusi). G: Szymkowiak (3.), Kosowski (27.), Kuzba (55., 90.), Karwan (80.)
LENGYELORSZÁG: Dudek – Szymkowiak, Bak (Wasilewski, 62.), Sznaucner, Zajác (Karwan, 46.), Zielinksi, Burkhardt, Kosowski, Zurawski, Olisadebe (Krzynówek, 40.), Kuzba
SAN MARINO: F. Gasperoni – Zonzini (B. Gasperoni, 68.) Albani, Bacciocchi, Montagna (De Luigi, 76.), M. Moretti, Vannucci, Matteoni, L. Moretti, Muccioli, Selva (Bollini, 89.)
Legfrissebb hírek

Ez így rendben! – N. Pál József publicisztikája

Úszás
5 órája

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az ETO KC és a Pick-Szeged; három magyar játszik a US Openen

Minden más foci
5 órája

Pizzáztunk Marco Rossival; Vancsa a svéd éllovashoz szerződött

E-újság
5 órája

Micsoda duplák, micsoda játék! – Yamal átlépte az 50 gólos határt

Spanyol labdarúgás
6 órája

Barcolát bejelentette a Liverpool, Kanikovszkit eladta a Fradi – ez történt hétfőn a transzferpiacon

Minden más foci
6 órája

A Győr és a Veszprém merítési lehetőségei határtalanok  

Kézilabda
6 órája

Saka-gól és Arsenal-siker az Aston Villa otthonában

Angol labdarúgás
6 órája