Bizakodó magyar versenyzők

2003.04.04. 21:23
Címkék
Nem sikerült túl fényesen a szuzukai edzés a 125 köbcentis kategória három magyarjának, igaz, az időjárásnak is nagy szerepe volt abban, hogy Talmácsi Gábor a 23., Tóth Imre a 31., a vb-újonc Lénárt Péter pedig a 35. lett az első időmérésen.
"A délelőtti szabadedzésen viszonylag könnyen szereztem meg a tizenharmadik helyet, és azt is tapasztaltam, hogy a futómű sokkal jobb, mint a legutóbbi teszten – mondta Talmácsi. – Délután rossz irányba mentünk el az állítással, úgyhogy az időmérésről két kör után kijöttem a boxutcába, és mire visszamentem, már szemerkélt az eső. Nem vagyok elkenődve az eredmény miatt, mert szerintem száraz pályán a tizedik hely környéke lenne reális a számomra.”Tóth Imre a szabadedzésen húsz percet motorozott az egyik, és húszat a másik Hondájával, hogy kipróbálja, melyik felel meg jobban az időmérésre. "Az első számú motort választottam, mert egyértelműen az volt a jobb. A baj csak az, hogy öt kör után eleredt az eső – szomorkodott Tóth. – Az első tréninghez képest javítottam az eredményemen, és úgy érzem előny, hogy már ismerem a pályát, de még lehet tovább gyorsulni.”Lénárt Péter tudta, hogy ez a szezon a tanulással fog eltelni, hiszen olyan pályákon zajlik a világbajnokság, amelyek nagy részét ő eddig csak a televízióból ismerte. Ezért aztán egyelőre nem törődik az eredménnyel, csak barátkozik a motorral és az idegen aszfalttal. "A Honda motorikusan lehetne egy kicsit erősebb, de egyébként nincs vele gond – értékelt Lénárt. – A pálya szerintem nagyon nehéz, a gyors fordulóknál egyszerűen nem lehet látni, hogy hová érkezik az ember. Sokat kell menni az aszfaltcsíkon, hogy minden pontosan rögzüljön, de azt hiszem, vasárnap már ezzel sem lehet probléma.”
Legfrissebb hírek

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
22 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingbo

Minden más foci
28 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
28 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
55 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
1 órája

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
1 órája

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
1 órája

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
1 órája