Egy hét alatt tizenöt meccs vár Kántorra

Sz. G.Sz. G.
2003.04.05. 21:08
Címkék
Kántor Sándor igyekszik időt szakítani ideiglenes itthon tartózkodása alatt mindenre, így például pénteken egyik barátja 40. születésnapjára volt hivatalos. A Panasonic Panthers Osaka légiósa három hét pihenőt kapott a japán bajnokság négyes döntője után (a Párducok a harmadik helyen végeztek), de kedden már utazik vissza, hiszen a hónap végén kezdődik a Japán Kupa kimerítő sorozata.
Kántor Sándorra a Japán Kupában várnak embert próbáló feladatok májusban
Kántor Sándorra a Japán Kupában várnak embert próbáló feladatok májusban
Kántor Sándorra a Japán Kupában várnak embert próbáló feladatok májusban
Kántor Sándorra a Japán Kupában várnak embert próbáló feladatok májusban
Kántor Sándorra a Japán Kupában várnak embert próbáló feladatok májusban
Kántor Sándorra a Japán Kupában várnak embert próbáló feladatok májusban
Szinte hihetetlen, de az egyhetes (április 30.–május 7.) viadalon a döntőbe kerülő együttesek mindent egybevetve 15 mérkőzést játszanak, és mondani sem kell: Kántor vállalná az elhúzódó szereplést.
"Szeretnék már egy japán aranyérmet is, hiszen eddig minden csapatommal nyertem valamelyik sorozatban – mondta Kántor. – Információim szerint hatvannégyes tábla lesz, egyetemi és alacsonyabb osztályú együttesek is nevezhetnek, legnehezebbnek az utolsó három nap ígérkezik. Mindenképpen szeretnék döntőt játszani, ez esetben viszont rohannom kell haza, hogy ott lehessek a zágrábi Európa-bajnoki selejtezőn.”
Bizony, az Eb-selejtező május 9-én kezdődik, így Kántor jó, ha egy tréninggel a háta mögött szállhat be játszani a horvát fővárosban. A Japán Kupára egyébként olasz menedzsere is elutazik, hiszen lassan dönteni kell a hogyan továbbról.
"Ha marasztalnak Oszakában, akkor maradok – jelentette ki a 122-szeres válogatott ütő. – De nagyon hívnak Görögországba, és egyszer még szeretnék játszani Stelian Moculescu csapatában is, akinek sokat köszönhetek, hiszen németországi éveim alatt az ő munkája révén lettem felkészült röplabdázó. Egy biztos, Olaszország annyira már nem vonz, mert, beszámítva az európai kupaidényt is, nagyon hosszú és sűrű a szezon, én pedig már nem akarok egyhuzamban három-négy napokat a családomtól távol tölteni.”
Ebből a szempontból tehát Japán maga a Kánaán, hiszen csak novemberben kezdődik a bajnokság, és március közepén már véget is ér, de hogy ez valóban olyan sokat nyom-e majd a latban, később derül ki.
Külföldi bajnokság

OLASZORSZÁG
A1-liga, nôk. Negyeddöntô, harmadik mérkôzések. Modena–Bergamo 3:1 (20, 20, –21, 19), Perugia–Spezzano 3:0 (26, 18, 21), Jesi–Forli 3:2 (24, –24, –14, 23, 10), Novara–Vicenza 3:2 (–22, –23, 25, 20, 10)
A három nyert mérkôzésig tartó párharcok közül három a legrövidebb idô alatt véget ért, ellenben a Bergamo–Modena párviadalnak még lesz folytatása. Az már biztos, hogy a Novara a Jesivel találkozik az elôdöntôben, míg az alapszakaszt megnyerô Perugia még nem tudja, ki ellen is kell készülnie.
Legfrissebb hírek

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
3 perce

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 perce

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
13 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
40 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Dalian Jingpo

Minden más foci
46 perce

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
46 perce

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
1 órája

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
1 órája