Király pótolja Csollányt?

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2003.04.07. 21:13
Címkék
Király Roland felépült sérüléseiből, ami nem kis bravúr, hiszen a BHSE fiatalját gyakorlatilag másfél éve nem láttuk versenyezni. Hol a vállát, hol a lábát műtötték meg, s bár már tavaly nyáron megkezdte az edzéseket a debreceni szerenkénti világbajnokságon még nem vállalta az indulást.
"Akkor még nem voltam százszázalékos állapotban, és mivel az olimpiai kvalifikáció miatt ezt az évet sokkal fontosabbnak tartom, inkább gyakorlással töltöttem az esztendő hátralévő részét” – mondta Király, aki először a március végi szaloniki Világkupán mutatkozott be tétversenyen. Akkor ugyan nem sikerült a nyolcas fináléba jutnia (második számú tartalék lett a jelenleg hirtelenszőke fiatalember), ám a múlt hétvégi magyar nemzetközi bajnokságon meggyőző gyakorlattal nyerte meg a gyűrűt."Ahogyan a sérüléseim előtt is volt, a gyűrű a legbiztosabb szerem a hat közül – folytatta Király –, és bár a gyakorlatom még nem a legjobb, azt tervezem, hogy a világbajnokságra még egy, az ukrán Zozuljáról elnevezett elemet is megtanulok. Ezt nagyon kevesen csinálják a mezőnyben, nekem az edzéseken úgy-ahogy megy, így biztos, hogy Anaheimben erősebb gyakorlattal állok majd a pontozók elé.”Erre nagy szükség is van, hiszen szinte biztos, hogy az olimpiai bajnok Csollány Szilvesztert az idén nem látjuk versenyezni, így Királyra és természetesen másik remek gyűrűsünkre, Fekete Leventére nagy feladat hárul majd a világbajnokságon."A szaloniki Világkupán leszűrtem, hogy talán a legerősebb mezőny jelenleg gyűrűn van, ennek ellenére reménykedem benne, hogy a világbajnokságon sikerül a döntőbe jutnom – mondta a fiatal tornász. – Tudom, hogy vannak még hibáim, erre a magyar nemzetközin segítőkészen Csollány Szilveszter is felhívta a figyelmemet, de azt hiszem, elegendő időm lesz arra, hogy erős gyakorlatot állítsak össze a világbajnokságra.”
Legfrissebb hírek

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
27 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
35 perce

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
39 perce

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
45 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
1 órája