Súlyemelés - Szó sincs ötkarikás tesztről

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2003.04.10. 22:01
Címkék
Az 1999-ben Athénban megrendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságot követően először ad otthont nagyszabású súlyemelőversenynek Görögország. Talán nem véletlenül, hiszen jövőre Athén várja a sportolókat az ötkarikás játékokra, így április 15. és 20. között Lutrakiban egy kis olimpiai előzetesben lesz része a sportág európai nagymenőinek.
– Úgy tudom, eredetileg az olimpia súlyemelőversenyének egyfajta főpróbája lett volna az Európa-bajnokság, végül mégsem Athénban rendezik meg. Miért? – kérdeztük Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnökét.–Szó sem volt tesztversenyről, ugyanis azt majd decemberben tartjuk. Még épül az olimpia súlyemelő-viadalának otthont adó Nikea Sportcsarnok, amely nagyon szép, hatezer-ötszáz nézőt befogadni képes létesítmény lesz. Gyönyörű helyen, Pireusz fölött, a hegyen áll majd, építésével a görög kormány mintegy elismeri a súlyemelés ottani sikereit. Hetvenhat szobás szálloda tartozik hozzá, odaköltözik a görög szövetség is. A tervek szerint nyárra készül el.–Hogy esett a választás Lutrakira?–Lutraki a Korintoszi Csatorna irányában, Athéntól mintegy egyórás útra fekszik. Nekünk, magyaroknak azért ismerős, mert korábban itt ajánlottak szállodát az olimpia idejére a magyar csapat szponzorainak és szakembereinek. Végül nem fogadtuk el, hanem Pireuszban az egyik hajón foglaltunk le hetven kabint. Egyébként dinamikusan fejlődő város, súlyemelőbarát polgármesterrel.– Mit lehet tudni az Európa-bajnokság mezőnyéről? Pihennek-e a sztárok, vagy bevetik magukat?–Erről egyelőre nincs információm. Tény, minden csapat számára a vancouveri olimpiai kvalifikációs világbajnokság a nagy durranás, arra akarnak jól felkészülni. Vagyis lesz, aki feláldozza ennek oltárán az Eb-t, míg mások éppen Lutrakiban szeretnének kipróbálni olyan versenyzőket, akik majd Athénban eredményesen képviselhetik hazájukat.–Mit szól ahhoz, hogy Magyarország a B-válogatottal vesz részt a kontinensviadalon?–Ebben a szövetségi kapitánynak és az elnökségi tagoknak kell állást foglalniuk. Ha ők így tervezték, akkor így is kell csinálniuk. Egy biztos, a vancouveri vébé közvetve meghatározhatja a magyar súlyemelés jövőjét.–Mi most a legfontosabb teendője mint a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség elnökének?–Az Európa-bajnokságot az IWF-fel együttműködve szervezik, és már csak azért sem vonhatjuk ki magunkat belőle, mert az IWF főtitkára, Jannisz Szgurosz úr az athéni kormányzó. Mi adjuk például a verseny számítógépes hátterét, a Nagy Róbert által kidolgozott eredményközlő rendszert, amely még kiforrottabb lesz, mint amilyen a varsói világbajnokságon volt. Egyébként Lutrakiban, a verseny előtti kongresszuson találkoznak a kontinentális szövetségek elnökei és főtitkárai, akiknek Athénben megmutatják a készülő Nikea Sportcsarnokot is.–Többször is érintettük Athént, az olimpiát. Adódik a kérdés: biztos a súlyemelés helye az ötkarikás programban?–A válaszom: igen. Legutóbb tizenkét sportág programja módosult, míg három lekerült a műsorról. A súlyemeléssel kapcsolatban nincs semmiféle szenzáció, stabilan tartja a helyét.
Legfrissebb hírek

Keresztes Krisztián: Ha hiszel magadban, te fejeled el a labdát

Légiósok
4 perce

Nagy mozgás a Fradinál, érkezők Győrben, Nyíregyházán és Újpesten is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
28 perce

Ennyit ér manapság a klubhűség? Édesanyjával együtt sírt a Betis elküldött támadója – videó

Spanyol labdarúgás
36 perce

Nagy Zsolt: Most kerek minden, jó irányba tartunk

Labdarúgó NB I
40 perce

Ismét megdöntötte nyári költekezési rekordját a Premier League

Angol labdarúgás
1 órája

Nézőcsúcs és sporttörténelem a VI. Hungarian Darts Trophyn

Egyéb egyéni
1 órája

BAJNOKOK LIGÁJA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Bajnokok Ligája
1 órája

A 10-es mez: mi állhat Kanikovszki eladása mögött és ki lesz a következő?

Labdarúgó NB I
1 órája