Részvételi feltételek

2003.04.11. 11:35
Címkék
Próbázó a próbakönyvvel rendelkező személy. A próbákon mindenki a saját elhatározásából és felelősségére indul. A próbakönyv ára 500 forint. Minden próbára a nevezési díj megfizetésével kell benevezni. Központi Próbán a nevezési díj 200 forint, diákoknak 100 forint. A próbakönyvvel rendelkező és benevezett próbázó a nevezéskor kiválasztott táv szerint járó pontot, illetve pecsétet kap a próbateljesítése után. Egy próbakönyvben havonta 1 mini, 1 kis vagy 1 nagypróba teljesítéséért adunk pontot, a sorozat egésze alatt összesen 3 próbaismétlésre van lehetőség, tetszőleges időben. Utólag pontot csak az Olimpiai Ötpróba Pontszerző Helyszínek felsorolásban szereplő versenyeken kiállított szabályos igazolással írunk jóvá. Az Olimpiai Ötpróba Pontszerző Helyszínek felsorolásban szereplő versenyek rendezői az eseményeiket saját feltételeik szerint rendezik meg. Az Olimpiai Ötpróba Pontszerző Helyszíneken szerzett pontokat az időrendben soron következő megfelelő próbafajta helyére vagy a 3 szabad mező bármelyikébe lehet pecsételni. A próbakönyvben egy mezőbe 1 pecsét adható, az nem módosítható. Időben visszafelé nem pecsételünk. Az elért pontok ajándéktárgyakra válthatóak: 10 pont kulcstartó, 20 pont sapka, 30 pont hátizsák, 40 pont pulóver. Az ajándéktárgyak megszerzéséért az egy próbakönyvben elért pontokat összeadva számítjuk. Az 1., 2., és 3. ajándékot a szükséges pontszám elérésének napján a versenyközpontban lehet átvenni, a 4. ajándékot az elérés napján a próbahelyszínén vagy azt követően Interneten lehet méret szerint megrendelni és a megrendeléstől számított következő, a próbázó által megjelölt próbahelyszínen lehet átvenni. Az Olimpiai Ötpróba Athén 2004 során kisorsolt nyereménytárgyak adókötelesek, az adót a nyertes köteles megfizetni; ellenkező esetben a nyeremény átvételére nem jogosult. Az olimpiára utazó 8 próbázót azok közül sorsoljuk ki, akik öt próbafajtán minimum tíz pontot értek el. A próbázók pontjaira vonatkozó adatok szempontjából szervezők nyilvántartása az irányadó. Az elért pontok, a kiosztott és a még rendelkezésre álló ajándékok száma a www.5proba.hu oldalon tekinthető meg. A próbakönyv egyben a biztosítási kötvény, amely a központi próbanapokon mellékelt biztosítási feltételek szerint érvényes. A részvételi feltételek az Olimpiai Ötpróba Athén 2004 ajándékozási rendszerével együtt érvényesek!
Legfrissebb hírek

KONFERENCIALIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-konferencialiga
2 perce

A FIBA feloldotta az orosz kosarasok korlátozását

Kosárlabda
9 perce

Fehérváron egyeztetett a klubvezetés Pető Tamás vezetőedzővel

Labdarúgó NB II
10 perce

Népsport: közértreklám dobókörből, súlygolyóval

Népsport
46 perce

Tajti-Márton Anita a Magyar Atlétikai Szövetség új elnöke

Atlétika
51 perce

MLSZ: indul a jegyértékesítés az első két hazai NL-meccsre

Magyar válogatott
1 órája

Bolla Bendegúz: Vezérszerepet várnak tőlem a Rapidnál

Légiósok
1 órája

EURÓPA-LIGA 2026–2027 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Európa-liga
1 órája