Súlyemelés: A Vasgyúró-programban bízik a sportág vezérkara

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2003.04.12. 20:29
Címkék
A 68 szavazásra jogosultból 39 megjelent a Magyar Súlyemelő-szövetség közgyűlésén a Stadion Hotelben, így határozatképes volt a szombati fórum. A legtöbb hozzászólást az első napirendi pont, vagyis a szakmai beszámoló kapcsán jegyezhettük fel, amikor is többen kétségbe vonták, hogy minden olyan szép és vonzó lenne, mint amit a tanulmány lefest. Elsősorban az utánpótlás helyzete került terítékre, és bizony szomorú adatok is elhangoztak.
Így például Juhász István szakfelügyelő ismertette, hogy tavaly 572 versenyző jelent meg az utánpótlás-viadalokon, vagyis a több mint 40 szakosztály egyenként 12-13 fiatalt tud felmutatni, mindezt 3-4 korosztályban. Mindenképpen javulást hozhat, hogy a sportág bekerült a Héraklész-programba (összesen 50 kiválasztott reménységet érint), illetve a Dobos Béla szövetségi alelnök által szorgalmazott Vasgyúró-program, amely megfelelő támogatással több gyermeket tud elcsábítani a súlyemeléshez. Tény, Zsuga Imre szövetségi kapitány írásos összefoglalója is elismeri, hogy az elmúlt esztendőben egyetlen juniorkorú sportolót sem sikerült beépíteni a válogatottba, ám a szakvezető változást ígért 2003-ra. Ennek jele, hogy a küszöbön álló Európa-bajnokságon két fiatal is bizonyíthat: Ádám Róbert 56, Nagy Szilvia pedig 58 kilóban bizonyíthatja tudását. Később Vatai Viktorral, Kiss Attilával, Vaspöri Gáborral és Sümegi Zoltánnal is számol Zsuga Imre. A szövetség közhasznú jelentése és a pénzügyi beszámoló tárgyalásakor történt egyfajta kísérlet a jelenlegi vezetőség felelősségre vonására. Komáromi Lajos tatai küldött hivatkozott a Magyari Katinka vezette felügyelőbizottság beszámolójára, amely tartalmazza: az elnökség utólag szavazta meg az egyes vezetőségi tagoknak kifizetett juttatásokat, amelyek nincsenek feltüntetve a közhasznú jelentésben. A tatai klubvezető az utánpótlás és általában a klubok nehéz helyzetével állította ellentétbe a pénzosztást, amelyet etikailag kifogásolt. Felszólalása azonban nem vert hullámokat, mivel a válaszokat kielégítőnek találta a fórum – így aztán csaknem egyhangúlag megszavazta a közgyűlés a második, a harmadik és a negyedik napirendi pontot is. Az egyebek elnevezésű napirendi pontban szerepelt a tisztségviselő-választás. Ennek előzménye, hogy Bozsó László elnökségi tagságáról, Vranyecz Kálmán pedig felügyelőbizottsági tagságáról mondott le a közelmúltban. Az elnökségbe végül Bardon Gábort, a bizottságba Komáromi Lajost választották be a küldöttek. A közgyűlést az elmúlt év legjobbjainak köszöntése zárta.
Legfrissebb hírek

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
1 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
10 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
18 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
33 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája