Előny lesz-e a hazai pálya?

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2003.04.13. 20:29
Címkék
Ahogy már korábban is utaltunk rá, egyelőre a tavalyi döntő kaptafája szerint alakítják a játékosok a finálét a férfi Extraligában. Az elmúlt idényben ugyanis alaposan megcibálták a Dunaferr és a Kazincbarcika röplabdázói saját szurkolóik idegszálait, ki ne emlékezne, hogy az első négy összecsapáson mindig a vendéggárda örülhetett. Nincs ez másként ebben az esztendőben sem, hiszen az első találkozón a Kazincbarcika, a másodikon a Kaposvár nem tudta érvényesíteni a hazai pálya adta előnyöket. Hétfőn újra a borsodi város a helyszín.
"Bízom abban, hogy újabb bravúrt viszünk véghez, de hangsúlyoznám, hétfőn nehezebb lesz, mint az elmúlt kedden volt – vélekedett Tomanóczy Tibor, a Kaposvár csapatkapitánya. – Nehezebb, mert a Kazincbarcikának nagy adag önbizalmat adhatott a kaposvári győzelem, ráadásul szettet sem tudtunk nyerni pénteken. Fizikailag két azonos felkészültségű csapatról van szó, elsősorban a pillanatnyi forma dönthet, illetve adott esetben a cseréken is sok múlhat.”Legutóbb Schildkraut Krisztián csapatkapitány kiválóan osztogatott társainak, éppen az ő pontos irányító játéka és sohasem hiányzó akarnoksága kölcsönzött szilárd vázat a Vegyész játékának."Remélem, hétfőn véget ér az idegenbeli győzelmek sorozata – hangoztatta kívánságát a borsodi feladó. – Bízom benne, hogy végleg helyretettük magunkat, és ha olyan nyugodtan és türelmesen játszunk, mint pénteken Kaposvárott, győzni fogunk, és a bajnoki cím közvetlen közelébe kerülünk. A megszerzett önbizalmat nem szabad elpazarolni, és vigyáznunk kell arra, nehogy túlságosan görcsösen akarjunk bizonyítani közönségünk előtt. Minden a higgadtságon, a taktika fegyelmezett betartásán és a gondolkodáson múlik, nagy meglepetéssel nem szolgálhat egymásnak a két csapat.”Egy bizonytalan pontja van a finálé harmadik találkozójának. Tudniillik Dávid Zoltán hüvelykujjsérülést szenvedett, és könnyen előfordulhat, hogy Csíkos Gábor helyettesíti a kaposvári kezdő hatosban az egyik négyesütőposzton.
Legfrissebb hírek

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
9 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
18 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
26 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
41 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája