Platini reformokat sürget

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.04.13. 20:31
Címkék
Ugyan csak három év múlva, 2006-ban szeretne az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke lenni Michel Platini, a francia labdarúgás egyik legnagyobb alakja máris elárulta változtatási szándékai egy részét.
"Szeretném alapjaiban átalakítani az európai kupákat, csak egy sorozatot akarok, méghozzá kétszázötvenhat csapattal, amelyek az elejétől kezdve egyenes kieséses rendszerben harcolnak – nyilatkozta a Welt am Sonntag című lapnak Platini. – A Bajnokok Ligája ma már csak egy zárt cirkusz. Minél több mérkőzés van, annál biztosabb, hogy az igazán nagyok nyernek. Szerintem azonban a Bayern Münchennek, ha úgy adódik, Máltán vagy éppen Grúziában is játszania kell. Tíz év alatt a Bajnokok Ligájában harminckét európai város jutott szerephez, ez pedig nincs összefüggésben a labdarúgás népeket összekötő eszméjével.”A Lennart Johansson örökére pályázó háromszoros aranylabdás az általa felállított modellben minden országnak garantálna legalább egy rajthelyet, az erősebb futballnemzetek pedig a ranglistán elfoglalt helyezésük alapján indíthatnak több együttest. Platini a tenisz mintájára szeretné elindítani a sorozatot, kiemelési rendszerben, ráadásul a klubokra bízná a mérkőzéseik közvetítési jogának értékesítését. Utóbbi lépésével alighanem népszerűbb lenne a nagy együttesek között, azzal azonban aligha, hogy korlátozná a legnagyobb európai klubokat tömörítő G-14 hatalmát. "A tömörülésben szereplők sehol és sohasem juthatnak hivatalos funkcióhoz. A nemzeti szövetségek tömörüléseként csak az UEFA és a FIFA legitim” – jelentette ki Platini.
Legfrissebb hírek

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
3 perce

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
19 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
28 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
36 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
51 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája