Radcliffe sokkoló ideje

Hogy pontosan el tudjuk helyezni a 29 éves atléta teljesítményét a világban, táblázatba foglaltuk a valaha volt legjobb női maratoni eredményeket. Ebből világosan kitűnik, hogy a korábbi világcsúcstartó, a 2001-ben Chicagóban 2:18:47 órát futó Catherine Ndereba Radcliffe poros nyomába sem érhet.
Pedig már a kenyai teljesítményét is űrkorszakbelinek minősítették a szakemberek – akkor. Érdekes módon Ndereba viszont 2001 októberében, mindössze egy héttel élete futása után azt nyilatkozta lapunknak (akkor az Avon női világfutás döntőjét Budapesten rendezték, s azon indult, mi több, nyert is a kenyai), hogy nagyon rövid idő alatt megdönthetik majd az ő rekordját, talán az egyéves jubileumot sem éri meg a 2:18:47. "Sőt – tette hozzá akkor –, a maratoni versenyek hihetetlen nép- szerűségével az eredmények is robbanás-szerűen javulnak majd. Könnyen lehet, hogy a nőknél a következő generációból valaki két óra tizenöt percre is képes lehet.” A próféta szólt belőle, hiszen 2002-ben Radcliffe a chicagói maratonin megdöntötte a rekordot, most pedig Londonban 2:15:25 alatt teljesítette a távot.
De magáról a versenyről is essen szó! Az elit női atlétákat külön, a férfiak előtt indították, hiszen így a nemzetközi szövetség már hivatalos rekordként is elfogadja a világ legjobb eredményeit (ha még másik, legalább nyolc kritériumnak megfelel a viadal). Radcliffe és két férfi irammenője az első métertől nyilvánvalóvá tette mindenki számára, hogy itt bizony elképesztő eredmény születik, ha a megkezdett iramban képes végigfutni a távot. Néhány száz méter után így festett a mezőny: a vezető hármas – és a többiek. A két kenyai – Samson Lowpayet és Christopher Kandie – 2:16 órás iramot diktált Radcliffe-nek, ám a 3:15 percesre tervezett kilométerek túl gyorsak voltak az elején. "Az ötödik kilométernél viszsza kellett fognom magam – mondta a győztes a futam után. – Kicsit aggódtam, hogy elrohantuk az elejét.” Ekkor az őt üldöző csoport hátránya húszról tíz másodpercre csökkent, ám rövidesen viszszaállt minden a "rendes” kerékvágásba. Már ha Radcliffe tempóját annak lehet nevezni…
Fél távnál 1:08:02-t mutatott az óra, a Radcliffe iramát felvenni igyekvő román Constantina Dita egyre inkább visszaesett, a második helyre feljött Ndereba. Csakhogy Radcliffe harmadik maratoniján harmadszor vitte véghez azt a csodát, hogy a táv második felében jobb időre volt képes, mint az elsőben! Menet közben, mintegy mellékesen megjavította a 30 kilométer és a 20 mérföld legjobb eredményét is. Előbbinél 1:36:39, valamivel több mint két kilométerrel később 1:43:34 óra volt az ideje. A tökéletes időjárási körülmények között – a rajtnál 10 fok volt és a 16-os rovátkánál nem emelkedett feljebb a hőmérő higanyoszlopa, ráadásul a futam alatt végig kellemes délkeleti szél fújt, nagyban segítve a futókat – Radcliffe erősített. Eldobta a rajt óta viselt kesztyűit, és hosszú hajrát nyitott. Ekkor már csak egy "nyúl” bírta vele az iramot, az utolsó tíz kilométerre Lowpayet maradt, no meg a 3:12-es kilométerek. Pedig ekkor már korántsem volt minden tökéletes. "Az utolsó nyolc-kilenc kilométeren már nagyon háborgott a gyomrom, a fáradtság mellett ezzel is meg kellett küzdenem, ám a közönség ismét szenzációs volt, ugyanolyan, mint tavaly” – lelkendezett a sajtótájékoztatón. Bár három perccel jobb, mint bármely más vetélytársa ezen a távon, a jövő évi olimpia maratoni küzdelmeiről még mindig nem foglalt állást. Nem véletlen, hiszen azt ő is pontosan tudja, hogy az ideális időben elért kiváló eredmények nem sokat érnek a 30 fok fölötti hőségben, ahhoz másfajta tapasztalat is kell.
Olyan, mint amilyen mondjuk Gezahenge Aberának van. Az etiópok olimpiai és világbajnoki címvédője (nem mellesleg az egyetlen futó az atlétika történetében, akinek e két címe egyszerre van meg) a hihetetlenül kiélezett finisek mestere. Emlékezzünk csak a sydneyi vagy az edmontoni befutóra! Ausztráliában még csak az utolsó kilométereken volt jobb, mint a kenyai Eric Wainara, Kanadában viszont már csak egyetlen másodperc döntött a javára a szintén kenyai Simon Biwottal szemben. Most még ennyi előnye sem volt a végén, pedig ezúttal egyszerre öten (!) fordultak a célegyenesbe. Az olaszok korábbi Európa-bajnoka, Stefano Baldini ugyan kivágott egy szerényebb hajrát, ám Abera vett egy mély lélegzetet, és megindult, mint szokott. Sem Baldininek, sem a sprintekben szinte mindig vesztes Paul Tergatnak, de még Abdelkader el-Muaziznak és Joseph Ngolepusnak sem volt válasza erre. Ha jövőre az olimpiai döntőben az athéni Márvány-stadionba érve az etióp is ott lesz az élbolyban, ne nagyon törjék a fejüket azon, ki kerül ki győztesként a hajrából! És ez még akkor is igaz, ha az ugyancsak vasárnap rendezett rotterdami maratoni férfi győztese, a kenyai Wilson Kiplagat egy kicsit gyorsabbnak bizonyult Aberánál…