Botos Ferenc már csomagol

B. T.B. T.
2003.04.18. 21:35
Címkék
Lesz-e lehetőség a levezető edzésekre? Ez volt a kérdés a férfibajnokságot negyedik helyen befejező Nyíregyházi VRC háza táján a hét elején. Nos, szerdától ismét munkába állt a csapat jelentős része, három játékos szerződése azonban a küzdelemsorozat utolsó mérkőzéséig szólt, s ennek megfelelően Bugyi József, Horváth Géza és Ciprian Verdes már nem vesz részt a foglalkozásokon, a légiós vissza is tért Romániába.A keret többi – egészséges – tagja péntekig gyakorol, a húsvétot követő hetet pedig megkapják szabadságnak. Hogy ezután vissza kell-e térniük Nyíregyházára, az a jövő héten kiderül, mindenesetre Botos Ferenc edző felkészült a legrosszabbra, és beszerezte a költözködéshez szükséges dobozokat, illetve május elsejével felmondta albérletét…Képernyőn a finálé
BUDAPEST. A Kométa-Kaposvár csütörtöki biztos sikerével (3:0) eldőlt, hogy ötödik mérkőzésre kerül sor a férfi Extraliga fináléjában. A mindent eldöntő összecsapást – csúsztatva – az m2 is közvetíti, mégpedig vasárnap 18.30 órától. A találkozó egyébként 17 órakor kezdődik Kazincbarcikán.

Férfi ifjúsági Eb, Zágráb
Elődöntő: Lengyelország–Olaszország 3:2 (–16, 30, 25, –23, 11), Oroszország–Németország 3:0 (15, 18, 21). A 7. helyért: Szlovákia–Horvátország 3:0 (12, 14, 20). Az 5. helyért: Hollandia–Csehország 3:2 (–20, 23, 21, –16, 11). A 3. helyért: Olaszország–Németország 3:1 (–21, 20, 21, 19). Döntő: Oroszország–Lengyelország 3:0 (19, 26, 25)
Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
22 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
27 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
29 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
32 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
45 perce

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája